Miben különbözik a baszkok helyzete a többi európai kisebbségétől, például a velük egy országban élő katalánokétól?
Alapjában véve minden európai, kisebbségi jogokat érintő konfliktus nagyon hasonló, a különbség a történelmi, társadalompolitikai, kulturális és gazdasági tényezőkben rejlik. Szóval a kisebbségekről beszélve mindig ki kell térnünk a geopolitikai tényezőkre. A baszkok és a katalánok helyzete annyiban hasonló, hogy mindketten az önrendelkezési jogukat követeli. A baszkok politikában képviselt többsége ezen felül függetlenséget szeretne, miközben a katalánok több autonómiát szeretnének a mellesleg erősen decentralizált, spanyol állam keretein belül – bár hozzá kell tenni, hogy a katalán függetlenség-párti mozgalom is nagyon megerősödött az elmúlt tíz évben. A baszk parlament 1990. február 15-én hozott határozatában kimondta, hogy a baszk polgároknak joguk van az önrendelkezéshez. Ez a joguk pedig abban rejlik, hogy polgárai szabadon és demokratikusan dönthetnek a politikai, gazdasági, szociális és kulturális ügyeikben.
Továbbá az önrendelkezés célja a nemzetépítés Baszkföldön. Ebben a tekintetben a nemzetépítési folyamat dinamikus, progresszív és demokratikus. Magába foglal számos döntést, például népszavazást arról, hogy Baszkföld felvállalhassa a történelmét és képviselhesse a baszk nép jelenlegi és lehetséges érdekeit. Az egyik legfőbb különbség a baszk és a katalán politikai konfliktus között, hogy Katalóniában nincsen erőszakos katalán nacionalista csoport. A baszkok földjén két fő, és több ponton összekapcsolódó, politikai hajtóerőt találunk. Egyik célja a függetlenség kiharcolása: ez a vágy legalább egy évszázaddal korábban megjelent annál, hogy az ETA fegyvert fogott volna. A másik a politikai erőszak. Mindkét problémát meg kell oldanunk Az ETA létezése egy régóta létező, de még mindig megoldatlan politikai problémára reflektál: a több évtizednyi diktatúrára, az állami terrorra és a végrehajtó hatalom felelőtlen használatára.
De mi az oka annak, hogy az ETA (még ma is) ennyi embert képes mobilizálni azzal a céllal, hogy fegyverrel szerezzenek érvényt a népe akaratának?
Az „ennyi embert” megfogalmazás nagyon relatív: inkább azt mondanám, hogy a mai napig rengeteg követőt tudott toborozni az ETA, de tisztán kell látnunk, hogy a társadalomban a többség mindig is ellenezte, hogy erőszakkal függetlenítsék Baszkföldet. Nem tudhatjuk pontosan, hányan támogatják Baszkföldön az ETA-t, de arról többé-kevésbe pontos számításaink vannak, hogy hányan szeretnék, ha véget érne az erőszak. Ma azt mondhatjuk, hogy a parlamentben képviselt politikai erők nyíltan ellenzik az erőszaknak mindennemű megnyilvánulását, sőt a Batasuna – betiltott baszk függetlenségi párt, amelyet a baszk közösség 10-12 százaléka támogat – szintén azt követeli, hogy legyen végre béke. Végül pedig azt is kijelenthetjük, hogy látszólag az ETA-tagok többsége is a békét tekinti céljának, ezért véget vetne az erőszaknak.
Más kérdés, hogy a baszk politikai konfliktus miért tudott annyi embert mobilizálni az elmúlt bő két évszázadban, miután a baszkok majdnem 300 évig (1521-1789) békében éltek együtt a spanyolokkal. Az elmúlt 222 évben egymást érték a háborúk és felkelések, a közösség tagjai diktatúrákban vagy száműzetésben élték le az életüket. Röviden azt mondhatjuk, hogy a baszk konfliktus egy kulturális konfliktus, és a baszkoknak arra kellett hét hosszú háború és két kegyetlen diktatúrát átvészelve rájönniük, hogy a baszk kultúra és a baszk nyelv megőrzésének egyetlen módja, ha egy független baszk köztársaságot hoznak létre az Európai Unió keretein belül. A baszk nyelv még mindig nem hivatalos nyelv Észak-Baszkföldön (Franciaországban) és Navarra jelentős részén (az úgynevezett „nem baszk nyelvű zónában”), aminek elismerését újra meg újra elutasítja a Kevésbé Használt Nyelvek Európai Irodája (EBLUL), de más európai szervek is.
Mit várhatunk az ETA jelenlegi tűzszünetétől? Egy korábbi tűzszünet kapcsán a nemzetközi média annak a reményének adott hangot, hogy ezzel kezdetét veheti egy gyümölcsöző békefolyamat a spanyol kormány és a baszk közösség között. Ez akkor nem történt meg. Most van rá esély?
Nem jósolhatjuk meg teljes biztonsággal, mi fog történni, a békefolyamatok kimenetele mindig mindenhol kérdéses, hiszen a folyamat lassú, a feleknek lépésről lépésre kell haladniuk. Ennek ellenére történtek fontos változások az elmúlt években, amelyek megkülönböztetik a jelenlegi helyzetet az 1998-as és 2006-os békefolyamatok időszakától. Brian Currin és a nemzetközi konfliktusok más neves közvetítői 2010. március 29-én az Európai Parlamentben sürgették Madridot, folytassa tárgyalásait az ETA-val, ezt megelőzően pedig négy Nobel-díjas (Frederick de Klerk, Desmond Tutu, John Hume és Betty Williams) kérést intézett az ETA-hoz, hogy tegyen lehetővé egy nemzetközileg felügyelt tűzszünetet.
Tehát e nemzetközi nyomás sokkal erősebb, mint bármikor korábban. Másrészt a törvényen kívül helyezett Batasuna párt 2010. június 20-án egyoldalú, tartós és igazolható tűzszünetre kérte az ETA-t, amelyet 2010. szeptember 5-én be is jelentettek és egy hete meg is erősítettek. Ezek olyan fontos különbségek, amelyek azt ígérhetik, hogy végre békére lel a nemzetünk.
Az ETA miért mondta fel a korábbi tűzszünetet?
Nem hiszem, hogy feltétlenül az ETA mondta fel. Több oldalról is felbomlott. Ahhoz, hogy sikerrel folyjanak a tárgyalások, mindkét oldalnak azt kell éreznie, hogy egyrészt erős, de másrészt elég gyenge is ahhoz, hogy tárgyalásra kényszerüljön, és képes legyen a tartós békét elérni. A nyolcvanas években az ETA úgy érezte, hogy túl erős ahhoz, hogy egyszerűen behódoljon a spanyol kormány követeléseinek – és feltételezzük, hogy ma is vannak olyan hangok a szervezeten belül, akik ezen a véleményen vannak. Manapság viszont pont az ellenkezője az igaz: a spanyol hatóságok kitartanak amellett, hogy az ETA legyőzhető pusztán katonai erővel, ezért semmi szükség tárgyalásokba bocsátkozni velük. Az ETA tagjainak 2006. januári deklarációja szerint a madridi Barajas repülőtéren felrobbantott bomba célja éppen ezért az volt, hogy megmutassák, az ETA továbbra is képes olyan pusztításra, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. De ezzel az erődemonstrációval az egész békefolyamatnak is véget vetettek.
A baszk közösségen belül milyenek a reakciók az ETA akcióira?
Mint ahogy azt korábban is hangsúlyoztam, a baszk közösség tagjainak többsége nyíltan ellenzi az erőszak minden formáját és nyíltan elkötelezte magát egy olyan békefolyamat mellett, amely tartós békét hozhat Baszkföldnek. A nézetkülönbségek jórészt nem a célok körül forognak, hanem arról szólnak, milyen módszerekkel kellene a békét elérni. A kormány szerint az ETA akcióinak nem szabadna hatással lennie az önrendelkezési jog vagy a baszkok bármely más történelmi jogának kérdésére. Ezen kívül vannak olyan ellenzéki csoportok, amelyek ellenzik azt is, hogy a bebörtönzött ETA tagok amnesztiát kapjanak, vagy bármilyen másfajta enyhítő ítélet szülessen az ügyükben. Ezért most a baszkoknak az az elsődleges feladatuk, hogy maguk közt megtárgyalják, mi legyen a járható út a béke kivívásához. Aztán meg kell kérdeznünk, hogy a béke a cél vagy csupán eszköz? Én személyesen azt gondolom, hogy a béke egy olyan cél, amely megnyitja az utat a baszk politikai konfliktus végső megoldása felé.
Hogyan viszonyul a spanyol többség a baszk függetlenségi törekvésekhez? Az ország más pontjain, például Madridban vagy Barcelonában élő emberek veszélyként érzékelik a baszk nacionalizmust?
Nehéz ezt ilyen messziről megmondani, de a katalán politikai erők megértőbben viszonyulnak a baszk nacionalista erőkhöz és azok céljaihoz, mint Spanyolország nagy része. Még a Spanyol Szocialista Munkáspárt katalán képviselői is nyitottabbnak mutatkoztak és békülékenyebb álláspontot képviselt a katalán és baszk nacionalizmus megnyilvánulásai iránt mint madridi kollégáik. A Néppárt hozzáállása viszont nem különbözik Barcelonában, Madridban vagy Bilbaóban.
A különböző politikai pártok üzeneteinek erős társadami hatásuk van, és ha bizonyos politikai vezetők azt az elképzelést terjesztik, hogy mindennemű békefolyamat illegitim, vagy az ideológiától függetlenül minden baszk nacionalista mozgalom ugyanannyira felelős a terrorizmusért, azzal fokozzuk a nyugtalanságot és a xenofób indulatokat a társadalomban. Szerintem a spanyol és a francia lakosságon belül a többség nacionalista, és ezért a baszkok függetlenségi törekvései iránti ellenérzet növekedni fog a jövőben, ahogy eddig is tette. De abban is hiszek, hogy a spanyol vagy francia emberek vannak annyira kulturáltak, hogy felfogják, a függetlenség iránti vágy nem egyenlő a terrorizmussal, és a politikai problémákra politikai választ kell adni.
Kik tehetik a legtöbbet annak érdekében, hogy lehetséges legyen a baszk kisebbség és a spanyol többség békés együttélése?
Egy demokráciában az állampolgároknak maguknak kell a legfontosabb szerepet játszaniuk a célok elérésében. A vezetőknek elsősorban az a felelősségük, hogy lehetővé tegyenek egy olyan tárgyalási folyamatot, amelyben minden politikai erő részt vehet. De végeredményben minden társadalmi erőnek ki kell vennie a részét abból a folyamatból, amely majd egy népszavazásban csúcsosodna ki. Az 1998-as és 2006-os békefolyamat példáján azt láthatjuk, hogy a baszk nacionalista politikai, társadalmi és kulturális vezetők sokkal aktívabbak és éppen ezért sikeresebbek is voltak egy tartós fegyverszünet kiharcolásában és a békefolyamat kidolgozásában, mint a spanyol konstitucionalista vagy nacionalista társaik. De észben kell tartanunk, hogy a sikeres békefolyamat csak akkor jöhet létre, ha minden politikai erő – baszk, francia és spanyol nacionalista is – részt vesz benne.
