A ceremóniára néhány órával a Nobel-békedíj kitüntettje, a bebörtönzött kínai ellenzéki, Liu Hsziao-po tiszteletére rendezett ünnepély után került sor.
A többi kategóriában sem minden díjazott tudta személyesen átvenni az érmet, az oklevelet és a kitüntetéssel járó 10 millió svéd koronás (1 millió eurós) csekket. Az orvosi kategóriában díjazott 85 éves brit Robert G. Edwards, a lombikbébi eljárás feltalálója egészségügyi okok miatt maradt távol, így a díjat felesége, Ruth vette át helyette.
A másik három tudományos kategóriában díjazott viszont a svéd királyi család jelenlétében, komolyzenei kíséret mellett személyesen vette át a kitüntetést.
A közgazdasági Nobel-díjat két amerikai, Peter Diamond és Dale Mortensen, illetve egy Cipruson született brit tudós, Christopher Piassarides kapta megosztva a piaci folyamatok jobb megértését segítő kutatásaikért.
Kémia kategóriában is megosztott díjat vehetett át két japán tudós, Negisi Ei-icsi és Szuzuki Akira, valamint a delaware-i egyetem professzora, Richard F. Heck. A kutatók a szénmolekulák mesterséges felépítésében értek el forradalmi eredményeket.
Ketten vették át a fizikai Nobel-díjat is: Andre Geim és Konstantin Novoselov is orosz származású tudósok, akik a díjazott, a csupán egyetlen atomrétegből álló grafitra vonatkozó kutatásaikat nem a hazájukban végezték.
Rövid méltató beszédében Per Wastberg svéd író „nehezen besorolható szerzőnek” nevezte az irodalmi Nobel-díj kitüntetettjét, a 74 éves Mario Vargas Llosát. „A huszadik századi társadalom történetét ragadta meg egy képzeletbuborékban” – mondta Wastberg.
A díjátadó ceremóniát fogadás és bál zárja a Hotel de Ville-ben, 1300 vendég részvételével.