Nagyvilág

Ukrajnai választások: magyar kudarc Kárpátalján

Kisebb-nagyobb visszásságokkal, de a hétvégén lezajlottak Ukrajnában a helyhatósági választások. Végleges eredmény még nincsen, de a kárpátaljai magyarok aggódhatnak.

Október 31-én tartották meg Ukrajnában a helyhatósági választásokat, aminek során a helyi, a megyei tanács tagjait, valamint a települések polgármestereit választották meg az állampolgárok. Bár kisebb incidensek történtek, az európai megfigyelők pozitívan értékelték a folyamat lebonyolítását. A végleges eredményekre még várnunk kell, ezeket ugyanis legkésőbb november 10-ig kell nyilvánosságra hozni. Az azonban már most látszik, hogy a kárpátaljai magyar pártok alulmúlták magukat.

Aggályos eredmények – nézőpont kérdése

A Batykivscsina párt rögtön a szavazások után keresetet nyújtott be több szavazókörben az eredmények fellebbezése végett. Mivel a teljes egészében nem lehet fellebbezni a választási eredmények ellen, Timosenko pártja ezt egyenként tette meg több ezer helyen. Azonban a végleges eredmények kihirdetéséig mindez mit sem ér.

Emellett pedig fontos kiemelni, hogy az európai megfigyelők is pozitívan értékelték a választások lebonyolítását. Ezért ők is Timosenkóék áldozatai lettek hirtelen: végül az ukrán külügy adott ki nyilatkozatot az obzervátorok hitelességének megőrzése érdekében.

Elszámítások

A választások tapasztalata, hogy többen elszámították magukat. Idáig úgy tűnik, hogy országos szinten a jelenlegi elnök, Viktor Janukovics pártja, a Régiók Pártja kapta a legtöbb szavazatot – nem véletlen Julia Timosenko hirtelen felindulása.

Bár a választásokon való részvételi arányt is 60 százalék körülire jósolták korábban, az országos átlag 50 százalék körül mozgott. Olekszandr Csernenko, az Ukrán Választópolgárok Bizottságának elnöke mindezt azzal indokolta, hogy az emberek többsége nem volt hajlandó hosszasan sorban állni. Azonban sok esetben az egyszerű kiábrándultságról beszélhetünk: mint korábban is bemutattuk a lista- és az egyéni jelöltek állítása körül kialakult botrányokat, valószínűsíthető, hogy a polgárok egészen egyszerűen a lábukkal szavazt

Kárpátalján a választásra jogosult állampolgárok 54,3 százaléka adta le voksát. Azonban nem csupán az alacsony részvételi arány az aggasztó, hanem a két induló magyar párt rossz szereplése.

Exit-poll: KMKSZ kiesésének jóslata

Igaz, hogy szavazás napján végzett exit-poll felmérések a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kiesését jósolták, az előzetes információk szerint azonban mégis megszerezte a szavazatok hozzávetőleg 4 százalékát. Így listáról küldhet 3-5 képviselőt a tanácsba. Mindemellett azonban nem szabad elfelejteni, hogy egyetlen egyéni képviselője sem jutott be megyei szinten.

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) listája szintén átlépte a 3 százalékos küszöböt, továbbá 4 egyéni képviselőjét is megválasztották. Az UMDSZ másik sikere lehet, hogy Beregszászon Gajdos István marad a legnagyobb valószínűséggel polgármester. Az exit-pollok kimutatásai szerint polgármesterként Munkácson Lengyel Zoltán, a Mi Ukrajnánk képviseletében újrázhat, míg Nagyszőllősön Bocskai, a Régiók Pártja színeiben.

Mi is történt?

Mind ez idáig nem születtek részletes elemzések a meglepő eredmények okainak feltárására, annyi azonban biztosnak tűnik, hogy a kárpátaljai magyarok vagy nem mentek el szavazni, vagy pedig ukrán pártokra adták le voksukat. Az Egységes Centrum (JC) ugyanis minden magyarlakta körzetben indított képviselőjelölteket, akik a legtöbb helyen maguk mögé utasították a magyar pártok jelöltjeit. Bár a Kárpáti Igaz Szó honlapján egy nem reprezentatív szavazáskor az olvasók közel 79 százaléka magyar pártra szavazott volna, a valóságban ez nem tükröződött.

És hogyan történhetett ez meg? Az országos szintű kiábrándultsághoz a kárpátaljaiak körében hozzájárulhatott a két párt közötti viszony elmérgesedése, az anyaország hirtelen jött kitüntetett figyelme a KMKSZ irányába, vagy éppen az ukrán kormánypárt jóindulata az UMDSZ iránt. Sajnos azt sem szabad elfelejteni, hogy az Ukrajnában élő magyarság száma is folyton-folyvást fogy. Az eredmények szomorúak, de ugyanakkor tanulságosak minden határon túli magyar közösség számára. Az UMDSZ által hirdetett összefogás ugyanis nem valósult meg, de a KMKSZ a szavazóihoz hű politizálással sem diadalmaskodott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik