Nagyvilág

Szófiában tüntettek a franciák ellen

Kétszázan tüntettek Szófiában a francia nagykövetség épülete előtt, tiltakozva a bulgáriai és a romániai cigányok kitoloncolása ellen.

A megmozdulás résztvevői “Európa velünk van!”, “Ne alázzanak meg bennünket!”, “Nem hagyjuk magunkat 300 euróval megvesztegetni!” feliratú plakátokat emeltek a magasba (az utóbbi arra utalt, hogy a hazautazást önként vállaló romáknak fejenként ekkora összeget fizettek a francia hatóságok).

A tüntetésen több mint tucatnyi civil szervezet által aláírt levelet is átadtak a nagykövetségnek, amelyben arra kérik Nicolas Sarkozy francia elnököt, hogy vessen véget az EU-állampolgárok kitoloncolásának, akikkel csak azért bánnak így, mert egy meghatározott etnikai csoporthoz tartoznak. Az üzenetben hangsúlyozták azt is, hogy Franciaországban ugyanúgy tiszteletben kell tartani a bolgár állampolgárok jogait, mint a francia állampolgárokét. “A bulgáriai cigányok nem követelnek többet, csak annyit, hogy Franciaországban ugyanúgy kezeljék őket, mint Európa más népeit” – áll a levélben. A szófiai külügyminisztérium szerint eddig csaknem félszáz bulgáriai cigányt toloncoltak ki Franciaországból az elmúlt három hétben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik