Nagyvilág

Párizs elutasítja Brüsszel éles kritikáját

Párizs nem fogadja el Vivien Reding emberi jogi biztos éles hangú kritikáját a romák kitoloncolásával kapcsolatban.

A francia köztársasági elnöki hivatal “elfogadhatatlannak” nevezte az Európai Unió igazságügyi biztosának kijelentését, hogy “szégyenteljes”, ahogy a cigányokkal bánnak a francia hatóságok. Viviane Reding egy nappal korábban egy sajtótájékoztatóján jogi lépéseket is kilátásba helyezett Franciaországgal szemben és a romákkal szembeni fellépést a II. világháború deportálásaihoz hasonlította.

“Nem akarunk vitát szítani” az Európai Bizottsággal, vagy az Európai Parlamenttel, de “vannak kijelentések, amelyek egyszerűen elfogadhatatlanok” – idézte az AFP francia hírügynökség a francia köztársasági elnöki hivatal egy neve elhallgatását kérő tisztségviselőjét. A meddő vita helyett itt az ideje egy nyugodt párbeszédnek a dolog lényegéről – közölte a tisztségviselő.

Franciaország csaknem ezer roma bevándorlót küldött vissza Bulgáriába és Romániába augusztus óta, 2010-ben pedig összesen már több mint 8000 romának kellett távoznia az országból. A “biztonsági razziát” Nicolas Sarkozy francia elnök rendelte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik