Nagyvilág

Politikai foglyokért harcol Clinton

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter felszólította Iránt, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat, az ország nemzetközi kötelezettségeit, és bocsássa szabadon a politikai foglyokat.

A politikus abból az alkalomból közölte ezt, hogy egy évvel ezelőtt választották újra Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt egy vitatott tisztaságú voksolás után, amikor erőszakos tüntetések törtek ki a közép-keleti országban.

Hillary Clinton hangsúlyozta, hogy egy év elteltével továbbra is sok politikai fogoly börtönben senyved Iránban, és közülük “egyesek halálbüntetés veszélyével néznek szembe, mert kinyilvánították véleményüket”.

Megjegyezte, hogy az iráni civil társadalom más képviselői ugyan nem kerültek rács mögé, de az üldöztetés különböző formáit kénytelenek elszenvedni.

Az amerikai külügyminiszter közleményében név szerint is megemlített hét emberi jogi aktivistát, akiknek az azonnali szabadon bocsátását követelte.

Clinton egyúttal követelte annak a három amerikai turistának az elengedését is, akiket közel egy éve tartanak fogva Iránban vádemelés nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik