Engedélyezné „nem fehérek” felvételét is a brit szélsőjobb legnagyobb pártja, a Brit Nemzeti Párt (BNP), amely ellen jogi eljárás folyik megkülönböztetőnek ítélt alapokmánya miatt.
A BNP éves kongresszusának első, szombati munkanapján a vezetőség „elsöprő többséggel” megszavazta a pártalkotmány módosítására tett javaslatot, a változtatást azonban a teljes tagságnak is jóvá kell hagynia.
A BNP ellen a brit Esélyegyenlőségi és Emberi Jogi Bizottság nyújtott be keresetet, arra hivatkozva, hogy a párt alapokmánya – törvénybe ütköző módon – jelenleg etnikai alapon korlátozza a tagfelvételt. Előírja ugyanis, hogy csak “bennszülött kaukázusi típusú” jelentkezők vehetők fel.
Nick Griffin pártelnök – aki többször megfordult Budapesten is, legutóbb a Jobbik tavaly október 23-i nagygyűlésén – már a jogi eljárás megindítása után közölte: javasolni fogja a vezetésnek a pártalkotmány megváltoztatását.
Griffin ugyanakkor a szombati vezetőségi szavazás után kijelentette: a módosított pártalkotmány is egyértelművé teszi majd, hogy a BNP elsősorban “e szigetek bennszülött lakosainak érdekeit képviseli … ugyanis éppen ők azok, akik groteszk módon évtizedek óta diszkriminációtól szenvednek”.
A pártelnök a BBC-nek nyilatkozva hozzátette: meggyőződése, hogy a párt ügyét segíti, ha engedik “a lojális, asszimilált kisebbség bevonását is” a BNP tevékenységébe.