Nagyvilág

Obama szerint még nincs vége a hitelpiaci válságnak

A hitelpiac válsága valóságos, és még nem ért véget - figyelmeztetett Barack Obama amerikai elnök hétfőn tartott sajtótájékoztatóján.

Úgy fogalmazott: az ország elhárította a katasztrófát azzal, hogy a kongresszus tavaly elfogadta a banki mentőcsomagot. Értékelése szerint viszont az ország nem kapott az elköltött összegnek megfelelő nagyságú löketet, mert, mint fogalmazott, a pénzeket átláthatóság nélkül, következetlenül és a kellő felügyelet hiányában költötték el. Ígéretet tett, hogy a 700 milliárd dolláros bankmentő keret második felét megfelelő módon – bölcsen és a nyilvánosság előtt – fogja felhasználni a kormány.

figyelő, válságmelléklettel

A Figyelő csütörtökön megjelenő lapszámában ismét válságmelléklettel jelentkezik. Az összeállításból megtudhatjuk, hogy mibe érdemes befektetni pénzünket válság idején.

Obama nem zárta ki, hogy a pénzügyi szféra megsegítésére újabb dollármilliárdokat kell majd fordítani. Mint mondta, egyelőre túl korai megjósolni, hogy szükség lesz-e újabb bankmentő csomagra. Azt mondta, ehhez meg kell várni, hogy adminisztrációja képes lesz-e helyreállítani a bizalmat a pénzügyi piacokon.

Piacgyógyítás

Szerinte lehet, hogy a hátramaradt 350 milliárd dollár elegendő lesz a piacok meggyógyításához. A célok között említette, hogy a magántőkét vissza kell csalogatni a bankrendszerbe, a pénzintézeteknek pedig segíteni kell abban, hogy megtisztíthassák mérlegüket.

Obama azt mondta, hogy a válság kialakulásában jelentős szerepet játszottak azok a bankok, amelyek felelőtlenül nagy kockázatot vállaltak mások pénzével. Meggyőződése szerint a 80 éve nem látott krízisből a fogyasztói költekezés önmagában nem képes kivezetni a gazdaságot, ezért van szükség a több mint 800 milliárd dolláros ösztönző csomag elfogadására.

Életet lehelni

Mint rámutatott, a szövetségi kormány maradt az egyetlen olyan tényező, amely megfelelő eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy életet leheljen a gazdaságba. Kifejtette, mindkét nagy párt politikusainak fel kell sorakozniuk a gazdaság rendbetételének feladata mögött. Hangsúlyozta: senki nem tudja biztosan, hogy mi a kiút a válságból, de azt teljesen bizonyos, hogy a cselekvés hiánya elmélyítené a válságot.

A gazdasági élénkítő csomag a szenátusban hétfőn átjutott egy fontos akadályon: a demokraták 3 republikánus politikus támogatásával le tudták zárni a csomagról immár egy hete folyó vitát, az indítvány a 100 tagú felsőházban a szükséges 60-nál eggyel több, 61 szavazatot kapott. A 838 milliárd dolláros javaslatról a terv szerint kedden lesz a végszavazás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik