A George W. Bush által a demokrácia fényoszlopaként aposztrofált Grúzia valamiféle posztszovjet sikersztorivá lépett elő az utóbbi időben. Az első kiemelkedő siker a 2003 novemberében zajlott „rózsás forradalom” volt, amely egyébként az egy évvel későbbi ukrán narancssárga forradalomra is nagy hatással volt. Ez a forradalmi trend Moszkva rémálmait váltotta valóra, amikor Nyugat-barát kormányokat juttatott hatalomra posztszovjet országokban.
Moszkva küzd a posztszovjet államokért
A Kremlt különösen az ukrán forradalom sokkolta. A grúz történések már csak azért sem voltak annyira zavaróak, mert az Oroszországban élő grúzok nagy része is meg akart szabadulni Sevarnadze elnöktől korruptsága, az oroszok pedig Amerika-barátsága miatt. Ukrajnában azonban más volt a helyzet. Itt az oroszbarát Janukovics küzdött a Nyugat felé nyitó druszája, Viktor Juscsenkó ellen, aki végül mégis felülkerekedett.
Később azonban Moszkva szomorúan konstatálta, hogy az új grúz elnök, ha lehet, még jobb kapcsolatot ápol Amerikával és a Nyugattal, mint elődje. Nem csoda tehát, hogy az oroszok ez alkalommal inkább Tbiliszire fordították vigyázó szemüket, nehogy dominóeffektus hatására sorra dőljenek meg a lojális kormányok a szovjet utódköztársaságokban. A félelem elillanni látszott, amikor a Kirgizisztánban kitört forradalom nem a Nyugat-barát, demokratikus erők győzelmével végződött. A grúz-orosz kapcsolatok folyamatosan romlottak, hála Szaakasvili folyamatos aspirációinak a NATO-csatlakozásra és Oroszország azon törekvéseinek, hogy visszaszerezze hegemóniáját a volt szovjet államok felett.
Grúzia kényszerből demokratizálódott
Ezek között a körülmények között Grúzia egyetlen lehetősége egy működő, sikeres demokrácia kiépítése volt. A nagy szomszéddal való kapcsolatot nehezen lehetett volna helyreállítani.
Pláne úgy, hogy Oroszország egyre kevésbé leplezve nyújtott támogatást a grúz területeken tevékenykedő szakadároknak. Szükségszerűen tehát a Nyugat felé fordult és próbálta minél inkább megnyerni a nagyhatalmak támogatását Oroszországgal szemben. Bár Grúzia rengeteget fejlődött, és sok tekintetben elnyerte a nyugati hatalmak szimpátiáját, még távol van attól, amit nyugati demokráciának hívunk.
Szaakasvili miniszterelnök – a túl sok demokrácia visszaüt? (Fotó: MTI)
A régió legjobb demokráciája?
Grúzia sokkal jobban áll a demokratikus értékek teljesítésével, mint szomszédai. Azerbajdzsánnal ellentétben a grúz városok utcáit nem lepik el az elnök arcképével díszített plakátok. Szaakasvili támogatói sokszor nevezték a nemzet legjobb választásának az elnököt, de sosem a grúzok atyjának. A grúz választások nem száz százalékig tiszták, de az azerivel ellentétben kínálnak választási lehetőségeket, alternatívákat a jelenlegi politikai elittel szemben.
Örményországgal ellentétben az utcai tüntetések itt soha nem végződtek civilek halálával. A politikai értékmérőkön kívül más jelei is vannak a fejlődésnek. A grúz rendőrök már nem fogadnak el kenőpénzt, és a korrupció az alsóbb szinteken szinte teljesen megszűnt. A közlekedési lámpákra kamerákat szereltek, hogy jobban ellenőrizhessék a kihágásokat. A főváros, Tbiliszi pedig tele van divatos üzletekkel és elegáns kávézókkal, mint bármely európai város.
Néhány nemzetközi szervezet szerint azonban Grúzia az utóbbi időben némileg visszaesett az olyan demokratikus értékek megvalósításában, mint például a szólásszabadság. Az aggodalmak 2007 novembere óta erősödtek fel, amikor az Imdei TV megszüntetésekor zavargások törtek ki, és a tüntetők összecsaptak a rendőri erőkkel. Az eset után a grúz demokrácia elveszített néhány befolyásos támogatót, és felhívta a figyelmet a fiatal demokrácia vadhajtásaira.
Oroszország még mindig figyel
Minden forradalmár legrosszabb álma egy ellenforradalom, és nincs ez másképp a grúz kormány esetében sem. Az előző elnök eltakarítása után Szaakasvili jelentős modernizálásba kezdett, de nem tudott megszabadulni a rossz előérzettől, gyanútól azokkal az erőkkel szemben, akik pozícióját fenyegethették. Az új elnök hatalomra kerülése után Oroszország nem rejtette véka alá, hogy szívesebben látná Grúziát Szaakasvili nélkül.
Az erős nyugati hatás ellenére az oroszok még mindig jelentős befolyással bírtak Grúziában politikai pártok, médiumok és kémhálózatok útján. Ezeket azonban a grúz belügyminisztérium hamarosan viszonylag sikeresen felszámolta.
Nem teljes szólásszabadság
A médiával viszont más volt a helyzet. Függetlenül attól, mennyire volt megalapozott a gyanú néhány tévécsatornával vagy újsággal szemben, a nyílt támadás újabb kétségeket támasztott Grúzia támogatóiban. Ekkor értette meg Szaakasvili, hogy a média mindennél fontosabb a hatalomért folyó harcban. Hiszen saját rózsás forradalmának győzelméhez is nagyban hozzájárult a legnépszerűbb grúz tévéadó, a Rustavi 3 támogatása. Ezzel együtt a Rustavi 2 csatornát hatalomra kerülése után elég rövid pórázra fogta.
Szaakasvili és Barroso – a Nyugathoz közeledne (Fotó: MTI)
A külső orosz fenyegetés ellenére Grúzia határozottan kiállt a NATO-csatlakozás mellett. Ehhez pedig demokráciát kell építeni, ám annak is tudatában voltak, hogy a túl sok demokrácia visszafelé sülhet el. A lakosság nagy része még mindig szegénységben élt, és az sem vidította fel, hogy a külföldi beruházók számára egyre vonzóbbá vált az ország. Ezeken a nehézségeken élcelődni egyik tévécsatornának sem esett volna nehezére.
Bezáratott tévé
A grúz tévéadók egy részét a kormány ellenőrizte, a többire pedig nem volt nehéz rátelepedniük az oroszoknak. A már említett Imedi tévé az azóta már elhunyt Badri Patarkatsishvili mágnás tulajdonában volt, akinek motivációi a mai napig tisztázatlanok. A kormány szerint az oroszok bábja volt, ugyanakkor Oroszországban eljárás folyt ellene. Mindenesetre a csatorna kulcsszerepet töltött be a kormány kritizálásában és abban, hogy az emberek 2007 novemberében az utcára vonultak tiltakozni. A kormány néhány napig tűrte a dolgot, de végül elveszítette a türelmét, keményen feloszlatta a tüntetéseket, az Imedi adását beszüntette, az irodáját és a székházát pedig felszámoltatta.
Az Imedi-ügy választóvonallá vált a grúz demokrácia történelmében. A háború után nem sokkal a grúz nyilvánosságot ellenőrző szervezet heves kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben: a liberális értékek elnyomásával kezd erősen az orosz példára emlékeztetni. A 2007-es botrány után az Imedi folytathatta adását, de ezután már csak egy lett a többi grúz csatorna közül, elvesztve kritikai élét. Az elkövetett hibákból tanulva a grúz kormány egy új műsort mutatott be a Rustavi 2-n, melyben ellenzéki politikusok vitatkoztak a kormány képviselőivel. A háború alatt azonban ezek az adások már nem érdekeltek senkit.
A grúz demokráciával kapcsolatban jelenleg két érv merül fel: egyfelől egy ország, amely ilyen komoly külső fenyegetésekkel néz szembe, nehezen engedhet meg magának túl sok demokráciát. Másfelől viszont a demokrácia élharcosának nehezen nevezhető Oroszországnak rá kellett jönnie, hogy a színes forradalmak által teremtett demokráciákban egyre nehezebben érvényesítheti befolyását. Ezért is tart a szomszédos államok demokratizálódásától.
