A március 14-i első fordulón a konzervatívok a képviselői helyek körülbelül kétharmadát szerezték meg, s ez a tendencia várhatóan a második fordulóban is folytatódik.
A 290 fős parlamentet négy évre választják. 2004 óta a konzervatívok vannak többségben a törvényhozásban. A szavazás előtt a hatóságok tömegesen vetették le a jelölőlistáról a reformpárti jelölteket. Idén mintegy 2 000 jelöltet nem engedtek indulni.
A reformerek veresége már az első fordulónál szembeszökő volt, az első fordulóban mindössze mintegy harminc képviselői helyet szereztek meg, a második fordulóban további tízre számítanak. Teheránban az első fordulóban egyetlen reformpárti jelölt sem érte el a megválasztásához szükséges 25 százalékot.
A szavazóhelyiségek közép-európai idő szerint délután fél négykor zárnak, az eredmény kihirdetése az urnazárás után két napon belül várható.