A Smer kormányra lépése óta változatlanul a legnépszerűbb, folyamatosan 40 százalék feletti támogatottságot könyvelhet el. A sorban a harmadik a Smer koalíciós partnere, az eddig legnagyobb, 14 százalékpontos támogatottságát jegyező Ján Slota vezette szélsőségesen magyarellenes Szlovák Nemzeti Párt (SNS).
A Vladimír Meciar nevével jegyzett, szintén kormánypárti pozíciót elvező, folyamatosan lemenő ívet mutató Néppárt-HZDS viszont már csak 7,2 százaléknál tart.
Ellenzéki erő, a Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) 14,7 százalékkal foglalja el a pártrangsorban a második helyet. A szintén ellenzéki szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) 8,2 százalékkal a negyedik, ötödik helyen pedig a mérsékelten apadó támogatottságot elkönyvelő Magyar Koalíció Pártja (MKP) áll kereken 8 százalékkal.
Szlovák elemzők az utóbbi időben gyakran észrevételezik, hogy a Szlovákiában dolgozó közvélemény-kutató intézetek megbízhatósága a feltűnően nagy eltéréseket mutató kilengések miatt kétséges.