A korábban az IRA politikai szárnyaként működő Sinn Féin dublini kongresszusa az esti szavazással döntő lépést tett a felekezeti hatalommegosztáson alapuló ulsteri parlamenti önkormányzat felélesztése felé. Gerry Adams, a Sinn Féin elnöke a vasárnapi voksolás után azt mondta: “történelmi jelentőségű” döntés született, amely egyben “a republikanizmus és az unionizmus történelmi kompromisszuma”.
Tony Blair brit és Bertie Ahern ír miniszterelnök – mindkét politikus komoly erőfeszítéseket tett a tartós észak-írországi rendezés elérése érdekében – jelentős előrelépésként méltatta a szavazás eredményét.
Kiemelt helyen a rendőrség
Az észak-írországi katolikus-protestáns megbékélésnek mindig is az egyik legfőbb akadálya volt a rendőrség státusa. A Sinn Féin – a katolikus közösség legnagyobb politikai ereje, amely a britpárti protestáns unionista oldal szerint az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) nevű katolikus milícia politikai fedőszerve – folyamatosan hangoztatta azt az álláspontját, hogy a tartományi rendőrség elfogult a protestáns többségi lakosság javára a katolikusokkal szemben.
Az 1998-as nagypénteki békeegyezséggel ismét életre hívott, katolikus-protestáns hatalommegosztásra alapuló északír parlamenti önkormányzat évek óta működésképtelen a két felekezet közötti, egyelőre áthidalhatatlannak tűnő megosztottság és gyűlölködés miatt, jóllehet a brit és az ír kormány az elmúlt hónapokban több ultimátumban követelte a megegyezést.
A Sinn Féin vasárnapi döntése londoni és dublini elemzők első kommentárjai szerint döntő lendületet adhat a békefolyamat újraindításához. Az IRA már tavaly bejelentette, hogy teljesen felhagy a fegyveres tevékenységgel, és politikai eszközökkel küzd tovább az ír sziget egyesítéséért.
Lengyel rendőrökkel a megbékélésért
A korábbi északír rendőrséggel szembeni katolikus bizalmatlanság jogosságát látszik alátámasztani az északír rendőrségi ombudsman által éppen egy hete nyilvánosságra hozott, nagy port felverő jelentés, amely a tartományi rendőrség hírszerzéssel foglalkozó különleges ügyosztályának (Special Branch) és az egyik legszélsőségesebb britpárti protestáns félkatonai szervezet, a törvényen kívül helyezett Ulsteri Önkéntes Erő (UVF) tagjainak összejátszását tárta fel. A háromévi vizsgálatot lezáró, 162 oldalas jelentés szerint a rendőrök legalább húsz gyilkosság és gyilkossági kísérlet, illetve robbantásos merényletkísérlet ügyében biztosították a felelősök – zömmel fizetett rendőrségi informátorok – büntetlenségét a 90-es években.
Az északír rendőrséget 2003-ban teljesen teljesen átszervezték, nevét is megváltoztatták, és az EU-bővítés óta több száz katolikus lengyel rendőrrel töltötték fel sorait.