Nagyvilág

Rice békéltetni megy a Közel-Keletre

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter vasárnap indul a Közel-Keletre, hogy megpróbálja elérni az Izrael és a Hezbollah libanoni síita szervezet közötti harcok mérséklését - közölték amerikai diplomaták.

Az Egyesült Államok bízik abban, hogy a hivatalosan hétfőn megkezdődő látogatássorozat elősegíti a válság hosszú távú megoldását. Rice várhatóan még a pénteki nap folyamán hivatalos bejelentést tesz közel-keleti útjáról, amelynek keretében egy ázsiai regionális fórumon is részt vesz – mondta pénteken az egyik neve elhallgatását kérő diplomata.

Washington az ENSZ és európai szövetségesei ösztönzése ellenére ez idáig visszautasította, hogy tűzszünetre szólítsa fel a harcoló feleket. Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti ez irányú nézeteltérés is szóba kerül majd George Bush amerikai elnök és Tony Blair brit kormányfő jövő heti találkozóján, amelyet szintén pénteken jelentett be a Fehér Ház.

Ebben a hónapban már másodízben kerül sor a két politikus négyszemközti találkozójára, amelyet július 28-án az Egyesült Államokban tartanak. Blair azt szorgalmazza, hogy nemzetközi erőket vessenek be a libanoni válság rendezésére, míg Bush várna ezzel mindaddig, amíg a térségbe küldött ENSZ-delegáció jelentése meg nem erősíti a nemzetközi jelenlét szükségességét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik