A Szentszék sajtószolgálata csütörtökön hozta nyilvánosságra az érseknek a romániai Ziua című lapnak adott nyilatkozatát, amelyben a főpap “bizakodását” fejezte ki a római katolikus és az orosz ortodox egyház közötti kapcsolatok kedvező alakulását illetően. Egy ilyen találkozó „jelentős gesztus lesz azon az ökumenikus úton, amelyen a végighaladás nagyon hosszúnak és nehéznek ígérkezik” – fogalmazott.
A két egyház kapcsolatát hitbéli és történelmi különbözőségek, valamint érzelmi és mentális félreértések árnyékolják – mutatott rá Lajolo, de azt is leszögezte: a kölcsönös jóakarat esetén nem is lesz túl nehéz legyűrni a nehézségeket. A mostani pápa elődje, II. János Pál sohasem találkozott Alekszij pátriárkával, XVI. Benedek azonban május 18-án fogadta Kirill metropolitát, az orosz ortodox egyház külügyeinek tulajdonképpeni irányítóját. Ezt követően a metropolita is utalt a két egyházfő lehetséges találkozójára, „amelyet azonban alaposan elő kell készíteni”.