A kabinet tárcáiról egész éjjel tárgyaltak a baloldali Unió pártjainak vezetői. A megbeszélések még folytatódnak, és még a szerdai nap folyamán döntenek az új kormány miniszterhelyetteseiről, valamint államtitkárairól.
Piero Fassino, a koalíció legerősebb pártja, a Baloldali Demokraták (DS) főtitkára megerősítette, hogy a miniszterek névsora véglegesnek látszik, és ez lehetőséget ad arra Prodinak, hogy bemutassa kormányát Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnöknek.
A kormánylistáról eddig annyi szivárgott ki, hogy a külügyminiszter valószínűleg Massimo D’Alema, a DS elnöke lesz, aki a köztársasági elnöki címért is indult, míg a gazdasági tárca Tommaso Padoa-Stoppának, az Európai Központi Bank igazgató tanácsa volt tagjának jut. Ugyanakkor Emma Bonino, a Rózsa az ökölben (Rosa nel pugno) baloldali radikális párt vezetője csalódásának adott hangot a tárcák elosztását illetően, és közölte: mozgalma, amely csak a képviselőházban szerzett mandátumot, a szenátusban nem, a szerdai nap folyamán dönt arról, hogy továbbra is tagja marad-e a koalíciónak.