Abu Ajmánt -, akit azzal vádolnak, hogy ő hajtotta végre 2005 februárjában Giuliana Sgrenának, az Il Manifesto című olasz baloldali lap munkatársának elrablását – március 7-én fogták el rejtekhelyén, Bagdad déli részén az iraki és az amerikai haderők nagyszabású hajtóvadászata közben. A DNS-vizsgálat az amerikaiak szerint megerősítette, hogy valóban Abu Ajmán került a kezükre.
Ajmán Szaddám Huszein rendszere idején az iraki hírszerzés vezérkari főnökének szárnysegédje volt, majd az amerikai inváziót követően a Titkos Iszlám Hadsereg nevű szervezet vezetője lett, amelynek tagjait főleg a volt iraki hadsereg tisztjeiből és egykori titkosszolgálati ügynökökből toborozták. Elfogásában szerepe volt azoknak az értékes információknak, amelyeket egyik alvezére, a tavaly december 27-én elfogott szíriai születésű Abu Katada adott – áll az amerikai közleményben.
Giuliana Sgrena elrablói annak idején 72 órát adtak az olasz kormánynak katonái kivonására Irakból, de végül egy hónappal később a teljesítés elutasítása ellenére az újságírónőt szabadon engedték. Ezt követően azonban a bagdadi repülőtér közelében amerikai katonák rálőttek a Sgrenát szállító gépkocsira, s megöltek egy olasz titkosszolgálati tisztet. Az ügy súlyos feszültséget okozott hónapokon át Róma és Washington között, mivel az Egyesült Államok “véletlen baleset” címén nyilvánította lezártnak azt.
Ajmánt a Szaddám Huszein bukása után megalakult első iraki ideiglenes kormányzótanács két tagjának meggyilkolásáért, emberrablásokért, valamint számos kamionsofőr megöléséért körözték. Ez utóbbiak járműveit később robbantásos merényletekre használta fel a terrorcsoport.