A tömörülés kampányfőnöke, Olekszandr Turcsinov szerint várhatóan hétfő délelőtt írják alá a koalíciós szándéknyilatkozatot. Julija Timosenko vasárnap este közölte: kész a közeli napokban koalíciós megállapodást aláírni a narancsszínű erőkkel – a Viktor Juscsenko elnököt támogató Mi Ukrajnánk pártszövetséggel és a szocialista párttal -, amelyek szerinte együttesen abszolút többséggel rendelkeznek az új parlamentben.
Egyben értésre adta, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy az általa vezetett pártszövetség alakítsa meg az új kormányt és adja a kormányfőt. A Kanal 5 (5-ös csatorna) televíziónak nyilatkozva Julija Timosenko hangsúlyozta: mindent megtesz annak érdekében, hogy a demokratikus erők minél előbb egyesüljenek.
Viktor Janukovics, a vasárnapi ukrajnai parlamenti választásokon az exit poll eredmények szerint legtöbb szavazatot elért ellenzéki párt, a Régiók Pártja vezetője közölte, hogy kész együttműködni valamennyi parlamentbe bejutott politikai párttal. Nincs olyan kompromisszum, amelyet nem fogadnának el a stabilitás és az ukrán gazdaság újbóli felvirágzása érdekében – szögezte le Janukovics.
Timosenko asszony egy kérdésre válaszolva közölte, ha Viktor Juscsenko nem fogadja el miniszterelnökségét, akkor Janukoviccsal kell megegyeznie a kormányfői tisztségről. Roman Bezszmertnij, a Mi Ukrajnánk kampányfőnöke vasárnap este a narancsszínű erők és az elnök csapatának győzelmeként értékelte a választási eredményeket.
Bezszmertnij szerint a Mi Ukrajnánk elfogadja, hogy a Timosenko-tömörülés adja az új kormányfőt. Politológusok a választást megelőzően még úgy vélték, hogy a legvalószínűbb a nagykoalíció létrejötte, de hangsúlyozták: ez ugyanakkor politikai öngyilkosságot jelentene Viktor Juscsenko elnök számára.