Nagyvilág

Tovább késik az iraki alkotmány

Újabb három napot kapott az ország alkotmánytervezetének kidolgozására az iraki alkotmányozó bizottság. Ez már a második halasztás.

Kedd hajnali értesülések szerint a szunnita frakció ellenállásán bukott meg a tervezet határidőn belüli elfogadása. Ez tűnt ki abból a nyilatkozatból, amelyet a szunnita arabok tettek közzé Bagdadban, nem sokkal azután, hogy a parlament elnöke hétfőn éjfélkor szavazás nélkül elnapolta a törvényhozás ülését. Noha a síiták, a szunniták és a kurdok képviselői határidőre a parlament elé terjesztették az alkotmánytervezetet, továbbra is fennmaradtak bizonyos nézeteltérések az alaptörvényt illetően.

Hádzsem al-Haszini parlamenti elnök, aki a határidő lejárta előtt néhány perccel összehívta a törvényhozás ülését, közölte, a feleknek három napjuk van arra, hogy kompromisszumra jussanak. Al-Haszini szerint továbbra is vitatott a bagdadi kormány és az egyes régiók közötti hatalommegosztás kérdése.

A törvényhozás elnöke bejelentését követően elnapolta a parlament ülését, anélkül, hogy a képviselők szavaztak volna az alkotmány tervezetéről. “A magunk részéről elutasítottuk a tervezetet, mert több pontjával nem értettünk egyet” – állt a szunnita frakció kedd hajnali nyilatkozatában.

A szunniták már korábban sérelmezték, hogy az elmúlt napokban folytatott konzultációkon nem vették figyelembe a kifogásaikat, utaltak arra, hogy továbbra is elutasítják a föderalizmust és több más követelésükhöz is ragaszkodnak. Noha a nyilatkozat azután látott napvilágot, hogy a parlament elnöke döntött a szavazás elnapolásáról, megfigyelők szerint az állásfoglalás jelzi: az iraki szunniták a jövőben is elutasíthatnak minden olyan alkotmánnyal kapcsolatos törvényjavaslatot, amellyel nem értenek teljes mértékben egyet.


Veszélyben az eddig elért eredmények

Az eredeti menetrend szerint augusztus 15-ig a parlament elé kellett volna terjeszteni az alkotmány tervezetét, de a markáns nézetkülönbségek nem tették lehetővé a megegyezést, ezért első körben hétnapos halasztást engedélyeztek. Amennyiben az újabb határidő lejártáig – csütörtök éjfélig – sem születik egyhangú tervezet, a pártoknak kell dönteniük arról, népszavazásra bocsátják-e a hiányos alkotmánytervezetet, vagy feloszlatják a nemzetgyűlést. Megfigyelők szerint mindez szinte teljes mértékben semissé tenné azokat a részleges sikereket, amelyek az irakiak eddig a politikai stabilizálódás folyamatában elértek.

Noha az iraki parlament elhalasztotta a szavazást, az Egyesült Államok üdvözölte az alkotmányozó folyamat menetét. Mind a Fehér Ház, mind Condoleezza Rice külügyminiszter külön nyilatkozatban méltatta, hogy a tárgyaló frakciók a határidő lejártáig a bagdadi parlament elé terjesztették a törvényjavaslatot, újabb jelentős lépésként értékelve ezt.

A washingtoni Fehér Ház meggyőzőnek nevezte az elmúlt napokban elért haladást, hangoztatva: a vita, a párbeszéd és a kompromisszumkészség lehetővé tette, hogy a legtöbb vitás kérdésben konszenzus jöjjön létre.

A State Department vezetője bölcs döntésnek nevezte, hogy az iraki parlament a lehető legszélesebb körű támogatás elérése érdekében elhalasztotta a szavazást. Condoleezza Rice elismerően szólt azoknak az irakiaknak a bátorságáról, akik – mint hangoztatta – békés eszközökkel fáradoznak egy demokratikus, biztonságos és virágzó Irak megteremtése érdekében.

A külügyminiszter asszony szerint az Irakban zajló alkotmányozó folyamat történelmi jelentőségű, és megfelel a demokrácia legjobb hagyományainak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik