Nagyvilág

Magyar szempontokat sikerült elfogadtatni Brüsszelben

Magyar szempontból kedvező javaslatokat fogadott el az Európai Parlament (EP) illetékes bizottsága kedden, az EU 2007-2013 közötti költségvetés irányelveiről tanácskozva – közölte Fazakas Szabolcs szocialista képviselő, a bizottság tagja.

Fazakas hangsúlyozta, hogy a legfontosabb magyar szempontokat sikerült elfogadtatni. Így például a fejletlenebb térségek felzárkóztatását szolgáló regionális politikára a bizottsági javaslat szerint az EU bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) 0,41 százalékát kell majd fordítani.

A magyar képviselő Brüsszelbe is eljuttatott nyilatkozatában fontos eredménynek mondta, hogy a kohéziós alapoknál a bizottság mentességet adna az “n + 2”-es szabály alól, amely szerint az újonnan jelentkezett tagállamoknak a megadott időhatáron túl két évük van a megítélt támogatási összegek felhasználására, máskülönben elvesztik azokat. Ez a pályázati tapasztalatok hiánya és a brüsszeli bürokrácia miatt komoly veszélyforrás lenne.

Végül a magyar képviselő elégedetten szólt arról, hogy a beterjesztett irányelv-javaslat a kohéziós alapoknál nem kívánja bevezetni a “phasing out” lehetőségét. Ez a kifejezés arra utal, hogy a régi tagállamok közül néhányan, a tíz új tagország tavalyi csatlakozásával, statisztikai okokból, az uniós átlag lejjebb csúszásával kikerültek a kedvezményezetti körből. Ők kértek egy átmeneti időszakot, “phasing out”-ot, ami alatt kapnák a korábbi támogatások egy részét. Ez a kérelem azonban 41 milliárd euróval csökkentené az újonnan felvett tagállamok felzárkózási lehetőségét. A keretköltségvetés kidolgozására létrehozott ad hoc parlamenti bizottság ezt az igényt azonban elvetette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik