Szerb keresztút – vajdasági válság

Hosszú hónapok óta napirenden vannak a magyarok elleni atrocitások Szerbia és Montenegró Vajdaság tartományában. A belgrádi kormányzat elszigetelt jelenségeknek tekinti a eseteket, a Helsinki Bizottság apartheid-veszélyt emleget. Időközben a magyarországi szerb kisebbséget is fenyegetések érték.

A magyar diplomáciai erőfeszítések hatására az Európai Unió különböző politikai fórumai napirendre tűzték a vajdasági kérdést. Látnivaló, hogy az EU tisztségviselői rendkívül óvatosak. Kísért a koszovói válság emléke. Igaz, most nem Szerbia legelmaradottabb, hanem épp ellenkezőleg, gazdaságilag legfejlettebb területén forrnak az indulatok.

Megfogyva bár… Vajdaság területén az 1991-ben kezdődött háborús időszak óta alapvető erőszakos etnikai átalakulások zajlottak le. A háború idején megjelentek a Vajdaságban a Horvátországból, Boszniából menekülő szerbek, míg a nemzeti kisebbségek – főként magyarok – közül több ezren menekültek külföldre a sorozás elől. A szerbek aránya Vajdaság össznépességén belül 56,8 százalékról 65 százalékra nőtt, a kisebbségeké 33,4 százalékról 28,1-re csökkent. 2002-ben a Vajdaságban 49 ezerrel kevesebb, 290 ezer lakost írtak össze magyarként, mint 1991-ben.

A magyar lobbi próbája

Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjeként a nyáron még úgy nyilatkozott, hogy Magyarországra óriási feladatok várnak Szerbia-Montenegró, Macedónia és Bosznia-Hercegovina vonatkozásában. Szerinte az ország tapasztalataival és kapcsolataival a Balkán irányában kulcsfontosságú szerepet játszhat az unió szomszédságpolitikájának alakításában, hozzájárulhat a térség stabilitásához.

Az azóta történtek nyomán támadt hangsúlyeltolódást jelzi, hogy a napokban külföldi politikai elemzők már úgy nyilatkoztak: a vajdasági magyarok helyzetével kapcsolatos lendületes magyar diplomáciai erőfeszítések mögött jórészt az áll, hogy Magyarország friss EU-tagállamként megpróbálja bemérni uniós lobbiképességeinek határait. Másfelől a kormányválságot megélő baloldali magyar kormányzatnak úgy kell cselekednie, hogy közben a nemzeti elvárásokra erősen rájátszó jobboldali ellenzék vitorlájából kifogja a szelet. Az elemzők most e két elemmel magyarázzák a magyar álláspontot némileg túlzónak tartó uniós tisztségviselők visszafogottságát a Vajdaság ügyében.

Jelentés készül Az Európai Unió tagországainak belgrádi nagykövetei, valamint az EU ott működő megfigyelő missziója jelentést készítenek a vajdasági atrocitásokkal kapcsolatban, és azt várhatóan az EU külügyminisztereinek következő, októberi ülése elé terjesztik. Vuk Draskovic, Szerbia és Montenegró külügyminisztere a napokban sérelmezte, hogy a szerinte elszigetelt, egyedi jelenségnek tekinthető vajdasági magyarellenes kilengéseket – amelyek szerinte egyáltalán nem tekinthetőek vallási vagy nacionalista indíttatásúaknak – nemzetközi szintérre viszik.

Menetrendszerű európai ejnye-bejnye

Az Európa Tanács és az Európai Parlament persze hivatalosan és menetrendszerűen politikai ejnye-ejnyékben részesíti a belgrádi kormányzatot, ennél jóval többre azonban a magyar diplomácia aligha számíthat. Nem csupán a magyar lobbi korlátozott ereje miatt, de annál is kevésbé, mert ahogy Magyarországon fontosak a belpolitikai szempontok, úgy Szerbiában sem várható lényeges változás a küszöbön álló tartományi és önkormányzati választások lezajlása előtt.

Attól pedig vélhetően óvakodik az Európai Unió, hogy komolyabb szankciókkal a mostaninál is szélsőségesebb politikai rezsim irányába taszítsa a volt „nagy” Jugoszlávia mai utolsó maradékát. Egyrészt semmit sem akar kevésbé az EU, mint azt éreztetni a balkáni államokkal, hogy kizárják őket Európából. Másfelől Szerbia és Montenegró gazdasága ugyan az elemzők szerint jelentős növekedési potenciállal kecsegtet, de mostani állapotában aligha tekinthető állóképesnek. Márpedig a szerbiai demokratikus átalakulás kulcskérdése a gazdasági fejlődés.

Gazdasági kettősség Chris Patten európai biztos nemrégiben azt javasolta, hogy az EU-csatlakozás érdekében Szerbia és Montenegró számára lehetővé kell tenni a “gazdasági különmegoldásokat”, például a kereskedelem és vámrendszer terén, melyben Belgrád és Podgorica az államközösség szintjén nem képes megállapodni.

A blokád többet ártott, mint Milosevics

A Milosevics bukása utáni időkben Szerbiában lezajlott, drámai visszalépésekkel tarkított, ám kétségkívül látványos politikai változásokkal párhuzamosan kevésbé feltűnő, ugyanakkor jelentékeny gazdasági átalakulások zajlottak. Elég csak arra utalni, hogy megindult a privatizáció, megjelentek az első bankkártyák, újra képültek a korábban elvágott kereskedelmi kapcsolatok.

Mondhatni, Európa mára rádöbbent, hogy Szerbiának talán a Milosevics-rendszernél is többet ártottak a kereskedelmi szankciók. A gazdasági blokád szűk esztendőinek hatása ugyanis máig érezhető. A szerbiai cégek csak mostanában merészkednek ki a világpiacra, s próbálják kommunikációjukban is áttörni a sok éve tartó politikai feszültségek nyomán őket bekerítő előítéleteket.

Privatizációs spirál A belgrádi privatizációs ügynökség bejelentette a magánosítás gyorsítását: még az idén mintegy 200 kis- és középüzemet akarnak elárverezni Szerbiában.

Ebben a helyzetben nemigen lehet okos az EU. Elvadítani Európától aligha tanácsos Szerbiát, a kisebbségi és emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó normáktól pedig szintúgy nem lenne szerencsés eltekinteni. Marad hát a hajmeresztő, s végeláthatatlan politikai egyensúlyozás, melynek vége talán csak évtizedekben mérhető. Hiszen, amíg a szerbiai gazdaság talpra nem áll, vajmi kevés érve lesz a demokratikus erőknek az etnikai, nemzeti konfliktusokat keresőkkel szemben.

Ráadásul éppen Vajdaság lehetne a szerbiai gazdasági átalakulás motorja. A Jugoszlávia szétesését afféle “Trianonként” megélő szerbek számára azonban a tartomány gazdasági “különállása” egyúttal az állam testének további “csonkolását” vetíti előre. Gyórgyírt talán a tágabb európai közösséghez csatlakozás jelenthetne, ám addig még hosszú út vezet.

Fotó: MTI