Közélet

Gulyás nem tart Simicska “atombombájától”

A Fidesz leendő frakcióvezetője szerint a durvaságra keményen, de nem durván kell válaszolni.

Felkészült a durva kampányra, amelyben az ellenzéki pártok mellett egy harmadik erővel, a Soros György által támogatott hálózat ellen is meg kell védeniük a kormányzás eredményeit. A Magyar Időknek azt mondta, az ellenzék durvaságaira keményen, de nem durván kell válaszolni. A Kósa Lajost október 2-ától frakcióvezetőként váltó Gulyás Gergely egyaránt szélsőséges pártnak tartja a Demokratikus Koalíciót és a Jobbikot, mondván,

a durva stílus önazonosságuk alkotóeleme. A többieknél pedig ugyanez az ellenzéken belüli háziverseny és a politikai számítás következménye. A politikai számításé, mert ők is tudják, ha érdemben vetjük össze a balliberális oldal máig ható károkat okozó országlását a 2010 óta tartó kormányzás teljesítményével, akkor a balliberális oldal pártjainak legjobb, ha ki sem jönnek az öltözőből.

"El a kezekkel Göncz Árpádtól!" - A Fidesznek már nem Orbán a hivatkozási alap?
Döbbenetes, de Göncz Árpád megítélésekor többet számít egy DK-s "kiváló" irománya.  

A 2002-es választás tanulsága szerinte az volt, hogy a jó kormányzati teljesítmény segítség a jó választási eredmény eléréséhez, de önmagában nem elegendő a győzelemhez.

Ezt a leckét megtanultuk, és tudjuk, hogy világossá kell tennünk: milyen eredményeket értünk el az elmúlt hét évben, hogy milyen veszélyek fenyegetik Európát és benne Magyarországot.

Az ellenzékről leszögezte: bármilyen is legyen az ellenzék állapota, ha valaki elhiszi, hogy a választást már megnyerte, az jó eséllyel el fogja veszíteni. Úgy vélte, a tőlük jobbra álló ellenzék, a Jobbik teljesen hiteltelenné vált, amikor a pénz- és hatalomszerzés érdekében elkezdte átmaszkírozni magát valamilyen ideológia, elvek és értékek nélküli középpárttá. Hozzátette, míg a Jobbikban legalábbis látszategység van, a baloldalról ez nem mondható el.

Ott ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint 2010, illetve – a Gyurcsány-párt kiválásával – 2012 után. Ez részben az indokolt és jogos erkölcsi megsemmisülés következménye, amely a 2002 és 2010 közötti, az országot tönkretevő kormányzati politika miatt állt elő. Részben pedig annak folyománya, hogy a baloldal elemeire esett szét, kisebb-nagyobb pártokra szakadt, s ezek vezetői egymást talán még jobban utálják, mint bennünket.

Arra a kérdésre, lehet-e a Fideszt az utolsó pillanatban elsöprő valamilyen atombomba Simicska Lajos arzenáljában, így válaszolt:

(…) nem tudom elképzelni, hogy Simicska bármilyen formában befolyásolni tudná a magyar politikát túl azon, amit már elért. Ez pedig nem kevés. A Jobbik az ő politikai bosszúhadjáratának eszközévé vált, ami nem kis teljesítmény, hiszen a pillanatnyi állás szerint az ország második legnagyobb pártját sikerült megszereznie. Ezt a pártot nyilván saját céljai érdekében fogja harcba indítani, de nem hiszem, hogy ennél nagyobb, meglepetésszerű befolyást tudna gyakorolni a választásokra.

A választások várható eredményéről elmondta, semmiképpen sem tűzne ki olyan célt a választásokon, amely a kormánypárti többség mértékére vonatkozik.

A mi célunk és szerintem az ország érdeke az, hogy 2018-ban is Orbán Viktor alakíthasson kormányt, amelyhez száz parlamenti mandátum szükséges.

Közölte, a következő kormányzati ciklusban az eddigi eredményekre építve szeretnék folytatni az ország megerősítését és a nemzetegyesítés határokon átívelő programját, hiszen a kormány számos vállalása túlmutat egy-egy kormányzati cikluson.

Ez igaz arra, hogy megvédjük a határainkat és a kultúránkat, de igaz a munkahelyteremtésre és a gazdaságélénkítésre is. 2010-ben azt mondtuk, tíz év alatt egymillió munkahelyet szeretnénk, és hét év után időarányosan teljesítettük az ígéretet, pedig akkor kevesen hitték, hogy valóra válható.

(mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik