Közélet

BKK vs. bíróság: nem ritka a százszoros pótdíjszorzó

Augusztus közepén írtunk arról, hogy a Budapesti II. és III. kerületi Bíróság elmeszelte a BKK egy megbüntetett utassal szembeni pótdíjkövetelését, mert annak mértéke 92-szerese a jegyárnak, ez pedig tisztességtelen. Budapesten egy előre váltott vonaljegy 350 forint, a pótdíj a helyszínen vagy két napon belül ügyfélközpontban fizetve 8 ezer, 30 napon belül 16, azon túl pedig 32500 forint. Megnéztük, külföldön hogy alakulnak ezek a szorzók.
Tisztességtelen a BKK pótdíja, az utas javára ítélt a bíróság
A 92-szeres fizetési kötelezettség sérti a Polgári Törvénykönyv meghatározott pontját

Szlovákia

A fővárosban a Dopravný podnik Bratislava az ottani BKK, mi viszont a kérdéseinket az aktivisták által működtetett imhd.sk-nak küldtük el, ők ugyanis nemcsak a fővárosról, de több szlovák nagyvárosról szolgáltatnak közlekedési információkat. Kiderült, Szlovákiában törvényben rögzítették, hogy a büntetés maximális mértéke a vonaljegy értékének százszorosa lehet – ettől csak lefelé lehet eltérni. A helyzetet bonyolítja, hogy többféle jegy létezik,

Pozsonyban például 0,7 euró (~212 forint) egy 15 perces, két zónára érvényes tikett, így büntetése 70 euró (~21.200 forint),

de a helyszínen csak 50 eurót (~15.117 forint) kell fizetni, plusz a jegy árát. Szintén százas szorzó van Kassán, Besztercebányán és Zsolnán, míg Eperjesen „csak” 83,2-es.

Németország

Megkerestük a Berliner Verkehrsbetriebét (BVG) is, a válaszukból kiderült, hogy a német fővárosban jelenleg 2,8 euróba (~850 forintba) kerül egy vonaljegy, és nincs különbség, hogy azt előre váltották vagy a járművezetőnél vásárolja meg valaki. A pótdíjazási rendszer kereteit itt is törvényi szabályozás adja, így azokat sem a BVG, sem más közlekedési szerv nem állapíthatja meg önkényesen.

Jelenleg a büntetés 60 euró (~18.200 forint), illetve a jegyár duplája, ha az többe került, mint 60 euró.

Portugália

A portugál CARRIS-nál kétféle jegy létezik:

  • a 7 Colinas and Viva Vagem, amivel a metrót is lehet használni és egy út 1,45 euróba (~440 forintba) kerül, illetve
  • a zapping, amivel egy út 1,3 euró (~394 forint).

Itt is törvénybe foglalták a pótdíj mértékét, ami a jegyáron felül egy 100-150-es szorzót takar. Hogy mit jelent ez?

A buszokon 185 és 277,5 euró (56-84 ezer forint), a villamosokon 290 és 435 euró (88-132 ezer forint), a Santa Justa felvonón pedig 257,5 és 386,25 euró (78-117 ezer forint) között alakulhat a büntetés.

Ausztria

Bécsben egy jegy 2,2 euró (660 forint) és elég pechesnek kell lenni ahhoz, hogy valakit elkapjanak, ugyanis a Wiener Linien előre közli a honlapján, hogy melyik napokon hol ellenőrzik az utasok jegyeit és bérleteit.

Kép: Wiener Linien

Ha valaki mégis fennakad a rostán, annak 103 eurót (~31 ezer forintot) kell fizetnie a helyszínen vagy három napon belül.

Később ez az összeg csak nagyobb lesz.

Csehország

Prágából a DPP válaszolt és kiderült, egy normál, 90 percig érvényes vonaljegy 32 koronába (~370 forintba) kerül, ami nagyjából megegyezik a budapestivel. Pótdíjak közül több is van:

  • 1500 korona (17 ezer forint): ezt kell fizetnie annak, aki jegy vagy bérlet nélkül utazik. Az összeg 800 koronára (9300 forintra) csökken, ha ott helyben vagy 15 napon belül az ügyfélközpontban befizetik.
  • 200 korona (2300 forint): ezt az fizeti, aki a megengedettől eltérő méretű csomagot, illetve kutyát szállít külön jegy nélkül. (Az összeg itt is feleződhet.)
  • 50 korona (581 forint): ezt pedig az fizeti, aki otthon felejtette a bérletét.

Lengyelország

A Varsóból kapott válaszlevélből kiderült, hogy a vonaljegy a lengyel fővárosban 4,4 zlotyiba, azaz 312 forintba kerül. A pótdíj (a jegyáron felül) 266 zlotyi, ami nagyjából 19 ezer forint. Itt „éri meg” a legjobban bliccelni, ugyanis

a szorzó csak 60-szoros.

Dánia és Norvégia

Koppenhágában elképesztően drága a vonaljegy: a kétzónás 24 dán koronába, azaz csaknem ezer forintba kerül, de ha minden zónára érvényeset szeretnénk venni, akkor 108 koronát, 4400 forintot kell kifizetni. A Visitcopenhagen oldal szerint a büntetés akár 750 koronára, azaz

30 ezer forintra is rúghat.

A norvég fővárosban, Oslóban az előre váltott vonaljegy 33 norvég korona (1075 forint), ha valaki a sofőrnél veszi, akkor 55 koronát (1800 forintot) kérnek érte, írja a VisitOslo. A büntetés 1150 korona (38 ezer forint), de ha valaki a helyszínen rendezi, spórol 200 koronát, így csak 31 ezret kell fizetnie.

Fejléckép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik