Jordán Tamás (jordán tamás, vásárhely, )
Közélet

Jordán Tamás az egyetlen pályázó a szombathelyi színház élére

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

2017. 05. 24. 16:58

Egyedül Jordán Tamás jelentkezett a pályázati kiírásban szereplő határidőn belül a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói állására – közölte szerdán az intézményvezetői pályázatot kiíró szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője. A szakmai bizottság június 7-én ül össze, az ő javaslatuk alapján június 15-i ülésén dönt a szombathelyi közgyűlés az igazgató kinevezéséről.

Jordán Tamás hozta létre a színházat, amelyet 10 éve vezet, idén tavasszal azonban a szakmai bizottság meg sem akarta hallgatni őt. Mindez azután történt, hogy miután Jordán nyilvánosságra hozta pályázatát, a Nyugat.hu ugyanezt tette a másik pályázó, Dér Andráséval is. Dér ezek után visszalépett. Március végén aztán a rendkívüli közgyűlés úgy döntött, hogy még egy évig Jordán vezetheti a társulatot, azzal a feltétellel, hogy a jogi bizottság ellátogat majd a próbákra és előadásokra, és elbeszélgetnek a színészekkel is. Áprilisban aztán újra kiírták a pályázatot, erre csak a jelenlegi igazgató jelentkezett.

(MTI)

Jordán Tamás: A döntés mindenkit megalázott, aki támogatott
Létrehozta és tíz éve vezeti a szombathelyi színházat, egyedüli pályázó volt, a minap mégsem kapott többséget a városi közgyűlésben az újrázásához Jordán Tamás. Azt mondja, a közönség miatt aggódik, mert nem tudják előkészíteni az új évadot, hiszen nem tudni, ki lesz az igazgató. Azt mondja, nem mérlegeli az esélyeket, és abban bízik, hogy az új pályázaton győzni fog.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.