Kikapcs

Letöltendő börtönt kért az ügyészség Herczeg Zoltánra

Fülöp Dániel / 24.hu
Fülöp Dániel / 24.hu

Herczeg Zoltánt 2022 októberében tartóztatták le drogkereskedelem gyanúja miatt, utána fél évet töltött előzetes letartóztatásban, négy hónapot pedig bűnügyi felügyeletben. A divattervező nemrég kézhez kapta az ügyészség fellebbezését, amelyben az elsőfokú ítélet súlyosbítását kérik:

az ügyészség szerint az eddig kiszabott büntetés nem elég elrettentő, ezért letöltendő szabadságvesztést indítványoznak.

Herczeg ezzel szemben úgy véli, hogy a büntetés már elérte célját. Most közösségi oldalán osztotta meg az üggyel kapcsolatos gondolatait. Bejegyzésében ismét felemlegette azt a 22 millió forintot is, amit állítása szerint a nála tartott házkutatás során elloptak tőle.

A T. Ügyészség születésnapomra megörvendeztetett végre a kerek egy éve, a tavaly októberi első fok óta várt fellebbezéssel, melyben kevésnek találják az eddig rám mért fél évnyi fegyházban töltött előzetest (a tőlem időközben ellopott 22 M Ft-ról nem is beszélve – teszem hozzá), és letöltendőt kérnek egy marék fűért, mondván, az eddigi foglalkozás nem érhette el elrettentő célját

– írta.

Bejegyzésében kifigurázta, hogy az ügyészség levele még februárban kelt, de csak most jutott el hozzá. Gúnyosan megjegyezte, hogy „lassú a magyar posta és a fránya e-mail”, de hozzátette, hogy a másodfokú tárgyalásra jövő februárig kell várni, ami számára már nem jelent különösebb problémát, hiszen az elmúlt egy évben is türelmesen várt.

Herczeg a bejegyzését provokatív kérdésekkel zárta, amelyekben a büntetési aránytalanságokra hívta fel a figyelmet. A tervező megjegyezte, hogy az ügyről részletesebben a könyvében ír, amelyben vélhetően további részleteket oszt meg a történtekről és a vele szemben indított eljárásról.

Kapcsolódó
Besúgta zárkatársa Herczeg Zoltánt
Egyszer kis híján össze is verekedtek.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik