Belföld

Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött

24.hu
24.hu
Az újrainduló Népszabadság mögött álló részvénytársaság tulajdonosai közt van olyan cég, amelyik NAV-végrehajtás alatt áll, és olyan is, amit Észtországban alapítottak 1 euró tőkével. Feltűnt egy volt titkosszolgálati vezető fiának érdekeltsége is.

Csütörtökön jelentették be, hogy tíz évvel a megszűnése után újraindul a Népszabadság. Az újság új vezetőségének közleménye szerint a lap online és nyomtatott hetilapként jelenik majd meg.

Közölték azt is, hogy a médiacsoport része lesz a Népszava is: a két nagy múltú lap egyesíti erőit, és a Népszava tartalmai a jövőben a Népszabadság hetilapjában is megjelennek.

A közlemény szerint a megújuló lap kiadója a Liberty Press Kft., amely a Lakner Zoltán politológus által főszerkesztőként vezetett Jelen hetilap és a választás után bajba jutó Népszava kiadói jogaival is rendelkezik. A társaság 90 százalékos tulajdonrésze a jelenleg bejegyzés alatt álló 4Sight Media Group Zrt. birtokába kerül, 10 százalékban pedig Tóth Ákos, az újrainduló Népszabadság főszerkesztője tulajdonolja. Ő korábban a Népszabadság főszerkesztő-helyetteseként dolgozott, az utóbbi időben pedig a Jelen főmunkatársa volt.

Hozzátették, a médiacsoportot négy magyar magánszemély alapította céges érdekeltségein keresztül, mert „hosszú távú lehetőséget látnak a magyar médiapiac átalakulásában.”

A 24.hu a cégbírósági iratok közt megtalálta a többségi tulajdonos 4Sight Media Group Zrt. mögött álló tulajdonosokat.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik