Közélet
Az Európai Parlament ülése

Verhetetlen kamukkal védte a CEU-ellenes kormányt az EP-képviselő

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

bértollnok. 2017. 05. 10. 21:10

Schöpflin György bebiflázta a kormányzat paneljait, majd interjúban adta elő őket. Rémálmában se gondolta volna, hogy hazugságspirálba fut bele.
Korábban a témában:

Parádés interjút adott a Deutsche Wellének a Fidesz EP-képviselője, Schöpflin György. A beszélgetés bizonyította, Schöpflin tökéletesen betanulta a kormányzat Nyugatnak szánt, részben hazugságokon, részben csúsztatásokon alapuló érvrendszerét. Megvédi a magyarországi demokráciát, a sajtószabadságot (amit ugye semmi sem fenyeget, mennyien támadják a kormányt stb.) és a tanszabadságot, ami fennáll.

A kormány által elkergetni akart Közép-európai Egyetem (CEU) is szóba került, amit Schöpflin szerint nem akar elkergetni senki. Csak azt akarják, hogy legyen amerikai anyaintézménye és így amerikai akadémiai felügyelete.

Megvédte még az illiberalizmust (szerinte ezt csak gazdaságilag értette orbán Viktor), beszélt Brüsszel Budapest elleni támadásairól, majd az ellenséges nyugati sajtóról, ami mindig rosszat feltételez róluk. A lényeg azonban a CEU-s rész, amire Bruszt László szociológus, a CEU professzora, aki politikatudományi témakörben oktat, reagált a Facebookján. (Bruszt amúgy onnan lehet ismerős, hogy Bayer “Taknyán-Nyálán” Zsolt lovagkeresztje után ő is visszaadta a sajátját.)

Bruszt kemény hangnemben azt írja, rengeteg hazugságot terjesztett már Schöpflin pártja a CEU-ról, de az európai parlamenti képviselőé “verhetetlen”. Odaszúr Schöpflinnek azzal, hogy anno megpróbált professzori széket kapni a CEU-n, de kudarc lett a vége. De mivel próbálkozott, ismernie kell az egyetem működését, tudnia kell, hogy New York állam vonatkozó hatóságai és az Államközi Felsőoktatási Bizottság is akkreditálta a CEU-t.

Így az hamis állítás, hogy a CEU-nak anyaegyetem híján nincs akadémiai felügyelete.

Bruszt a végén még előveszi Orbán Viktort is, aki mindig csak “Soros-egyetemként” emlegeti a CEU-t, ami fenyegeti a nemzetet… vagyis a Fidesz hatalmát a magyar állam felett. Nem is kivonatolunk tovább, íme a szöveg:

(A kiemelt képen Schöpflin György látható.)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.