Közélet

Még áprilisban visszaütnek Simicskának Orbánék

Egy hónapon belül országszerte kikerülnek a Jobbik plakátkampányára válasznak szánt plakátok.

A lap csütörtöki számában megjelent cikk szerint a kormánypárti plakátkampányban egy bábjátékban ábrázolják Simicska Lajost, illetve Vona Gábort, a Jobbik elnökét.

A Jobbik akciójáról, ahol a plakátokon párban látható Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc, valamint Habony Árpád és Rogán Antal, Németh Szilárd a lapnak elmondta

egy furcsa koalíció jött létre, amelyben szerinte Soros György amerikai milliárdos üzletember, Simicska Lajos nagyvállalkozó és a Jobbik vesz részt.

Hozzátette, a Jobbik és támogatói szerinte félelmükben csinálják kampányukat, és nem az ország ügyeivel foglalkoznak.

A Fidesz alelnöke szerint tavaly októberben azt üzenték a magyar emberek, hogy védjék meg az országot. Ennek részeként indítják most el kampányt, a két milliárdos akciójára adott válaszként.

Közölte azt is, bár lehetne jogi lépéseket tenni a Jobbik plakátjai miatt, ezt nem teszik meg. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik