Közélet

A rossz gazdasági helyzettel indokolta a fideszes az egészségügy problémáit

Szokatlanul őszinte érvekkel magyarázta Kucsák László, a Fidesz országgyűlési képviselője egy vasárnapi sajtótájékoztatón, hogy miből adódnak a magyar egészségügy problémái.

Kétségtelen, hogy eredmények is vannak a kormány mögött ezen a területen, de rengeteg a tennivaló is. Egy, ahogy említettem, ilyen rossz helyzetben lévő gazdaságban sajnos nagyon gondosan kell mérlegelni azt, hogy mely területeken, milyen lépésekben valósítható meg béremelés például

– fogalmazott a HírTV riportja szerint.

Kucsák arra reagált, hogy a Publicus Intézet felmérése szerint tíz év távlatból már más a vizitdíj és a kórházi napidíj megítélése, ugyanis a megkérdezettek kétharmada akár vizitdíjat is hajlandó lenne fizetni, ha javulna az egészségügy állapota. Emellett tíz emberből közel hat válaszolta azt, hogy az Orbán-kormány felelős a kialakult állapotokért. A fideszes képviselő úgy látja, hogy a Vasárnapi Hírek által megrendelt kutatás politikai céllal született meg.

Kucsák magyarázata azért is meglepő, mert február végén a nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály még azt nyilatkozta, hogy a gazdaság 14 éve nem látott növekedési fázisba került, és hogy idén, illetve jövőre 4 százalék felett nő a magyar gazdaság.

A riportban egyébként megszólalt a Demokratikus Koalíció sajtószóvivője, Gréczy Zsolt is, aki a Publicus felmérésével a Gyurcsány-kormány politikáját látja igazolva. Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke szerint viszont a vizitdíj abban a formában fenntarthatatlan volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik