1956 - Díszünnepség az Országház előtt
Közélet

Tőkés László keményen bírálta Kövér Lászlót

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2016. 12. 07. 16:20

Kifogásolta, hogy a házelnök az RMDSZ-nek kampányolt. Pedig csütörtökön Orbán is ezt fogja tenni.
Korábban a témában:

Csalódottságát fejezte ki Tőkés László, a Fidesz EP-képviselője amiatt, hogy Kövér László részt vett a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének kampányában. Emlékeztetett: Kövér nemrég maga nevezte az RMDSZ-t bolsevik gyökerű pártnak, most pedig Biharban olyan jelöltek mellett korteskedett, akik „meglopták a magyar államot, a magyar adófizetőket és a Gyurcsány-rendszer legfőbb támogatói voltak Erdélyben”.

Olyan, mintha én elmennék Magyarországra, és Simon Gáborral vagy Zuschlag Jánossal tartanék kampányülést a Fidesszel szemben

– mondta.

Tőkés, aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, arra biztatta a romániai magyarokat, hogy szavazzanak lelkiismeretük szerint a vasárnap tartandó parlamenti választásokon. Azt mondta: ő maga elmegy ugyan szavazni vasárnap, de jó lelkiismerettel aligha lehet az RMDSZ Maros, Bihar vagy Hargita megyei jelöltlistájára szavazni, annak tudatában, hogy azt az „opportunista, megújulásra és megigazulásra képtelen RMDSZ” állította össze.

A politikus arra utalt, hogy a Bihar megyei RMDSZ vezetői által létrehozott Mecénás Alapítvány egy olyan nagyváradi Ady-központ építésére fordította a magyar államtól nyert támogatást, amit azóta le is bontottak, illetve ugyancsak az RMDSZ bihari vezetői vendégül látták Nagyváradon Gyurcsány Ferencet és pártja több más vezető politikusát.

A képviselő közölte: a védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppárt az ő megkérdezése nélkül döntött úgy, hogy nem indul a vasárnapi parlamenti választásokon. Hozzátette, hogy ő nem tartja helyesnek ezt a döntést. Szerinte az RMDSZ oktalanul riogatja az erdélyi magyar választókat azzal, hogy nem éri el a választási küszöböt, mert korábban gondoskodott róla, hogy a választójogi törvénybe olyan alternatív küszöb kerüljön, amely mindenképp biztosítja parlamenti jelenlétét.

Csütörtökön egyébként Orbán Viktor is részt vesz az RMDSZ kampányában, a miniszterelnök Szatmárnémetibe fog utazni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US actress Sharon Stone arrives on May 21, 2013 for the screening of the film "Behind the Candelabra" presented in Competition at the 66th edition of the Cannes Film Festival in Cannes. Cannes, one of the world's top film festivals, opened on May 15 and will climax on May 26 with awards selected by a jury headed this year by Hollywood legend Steven Spielberg.     AFP PHOTO / LOIC VENANCE / AFP PHOTO / LOIC VENANCE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.