Kérdezte a szomszéd, hová megyek, elárultam, hogy Karácsony Gergelyt interjúzzuk, mondta, „jaj, adják át üdvözletemet annak a bájos, mosolygós fickónak”, aztán kérdeztem, tudja-e, melyik pártban politizál az a bájos fickó, na, arról fogalma sincs.
Sebaj, szerintem az anyukám se tudja.
Mi is mindig bizonytalankodunk, hogy Együtt vagy PM.
Esetleg LMP? Hát, ilyen felszínesek a magyar újságírók.
Három és fél éve, hogy néhány társával kilépett az LMP-ből, és létrehozta a Párbeszéd Magyarországért pártot. Mennyi idő kell még ahhoz, hogy legalább az édesanyja, a szomszéd meg az újságíró tudja, hol tag a Karácsony?
Az első három kampányunkat szövetségen belül csináltunk végig, így csupán két éve vagyunk önállóak. A cél az, hogy az egyéni teljesítményeket összekössük a párttal. Jávor Benedek, az Európai Parlament legaktívabb magyar tagja, országgyűlési képviselőnk, Szabó Tímea egy hónapig segédápolóként dolgozott, az Ápolónői Mozgalom tagjai ott csápolnak minden rendezvényünkön. És én is próbálok hasznos lenni.
„Gergő rendszeresen elkésik, de amikor kisfiús bájjal elmosolyodik, senki sem tud haragudni rá.” Ezt a Magyar Idők írja önről „korábbi párt- és munkatársaira” hivatkozva.
A Magyar Idők rólam szóló cikkei köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
Tényleg mindig bájosan elkésik?
Erről az interjúról se késtem. Pedig sokszor kéne egyszerre két helyen lennem. Egyébként pedig a pártban az a lényeg, hogy a parlamenti választásra felkészítsük, sínre tegyük a pártot.
Mi a sín?
Az előválasztás. Meggyőződésem, hogy az ellenzéken belül ez a kulcs a Fidesz legyőzéséhez. A Párbeszéd elképzelése szerint a pártok jelöltjei egy országos roadshow keretében végigkampányolják az országot, és jelölőgyűléseket tartanak a regisztrált szimpatizánsok, vagyis
Több százezer emberre számítok.
Honnan lesz több százezer választó, aki felvállalja ellenzéki kötődését?
Az ellenzéknek másfél millió szavazója van. Miért olyan elképzelhetetlen, hogy minden tizedik, netán minden ötödik hajlandó erre? Például az olaszoknál és a franciáknál három-öt százalékos részvételi arányt hozott az előválasztás, Marosvásárhelyen tíz százalékot.
Ha a szocik és a gyurcsányisták nem mennek bele az előválasztásba, marad a 2014-eshez hasonló savanyú összefogás?
Szólistaként a PM-nek nincs esélye képviselőt küldeni a 2018-as parlamentbe.
Miért ne lenne? Az LMP-vel egy százalékról indultunk, aztán hét és féllel bejutottunk.
2010-ben teljesen más volt a helyzet.
Ez is teljesen más helyzet.
Az LMP-t a vákuum rántotta be 2010-ben a parlamentbe. Épp szétesett az MSZP, szublimált az SZDSZ, és a párt nélkül maradt sokaságból félmillió ember jobb híján az ismeretlen Lehet Másra ikszelt.
Volt egy ziccer, de azt be is kellett dobni.
Ebben az esetben egészen biztosan lesz ötszázaléknyi olyan ellenzéki szavazó, aki megint valaki másra akar szavazni. És ez a valaki lehet a Párbeszéd Magyarországért.
Meg az LMP. Meg az Együtt. Meg ki tudja, ki még. Minimum hárman arra az öt-hét százalékra.
Van az több is, és esetleg mi hárman is összeállhatnánk. De addig is igyekszünk meggyőzni az MSZP-t és a DK-t: ha nem támogatják az előválasztást, állva halunk meg mindannyian. Az ellenzéki erőket egyesítő közös lista kell, legitim jelöltekkel, és az előválasztási vitákon kikristályosodott közös programmal.
Négynapos munkahétről, mindenkinek alanyi jogon járó alapjövedelemről, tizenhat évre levitt választói korhatárról álmodozik a PM vitairata.
Ami első ránézésre merész, de a benne szereplő gondolatok tőlünk kétszáz kilométerre a közpolitikai gondolkodás fősodrában vannak.
Ezzel együtt például az alapjövedelem a magyar lakosság hetvenhat százalékának támogatását bírja.
Tudja a magyar lakosság hetvenhat százaléka, hogy a párbeszédes alapjövedelem azt is jelenti, hogy onnantól nincs se családi adókedvezmény, se családi pótlék, se egyéb szociális juttatás?
Ezt nyilván majd az ellenfeleink elmondják a kampányban.
És?
És az alapjövedelem támogatottsága hetvenhatról lemegy hetven százalékra.
A választók többségét az érdekli, hogy Orbán vagy nem Orbán, meg az, hogy ugye nem jönnek a migránsok.
A migránshisztéria még ebben a kulturálisan rettenetesen zárt társadalomban is csak ideig-óráig működik. Korlátait mutatja, hogy ezzel az őrült kampánnyal sem sikerült elvinni elég embert.
Nemmel szavazott bő hárommillió-kétszázezer ember. Az nagyon sok.
Tizenötmilliárd forintból nem sok.
Bármennyiből sok. És a 2018-as országgyűlési kampányban tizenötmilliárd forintnál jóval több megy majd el kormányzati- és Fidesz-kampányra.
2018-ban mások is lesznek a pályán, és más lesz a tét.
Az aztán egész biztosan nem értelmiségi duma.
Inkább tűnik populistának.
Mert?
Mert az ország versenyképessége padlón.
A versenyképesség azért van padlón, mert Orbán nem a produktivitásra épít, hanem összeszerelő országot képzel.
Balos kormány alatt is a Mercedes meg az Audi meg a Suzuki termelné magyar összeszerelőkkel a GDP felét.
Rossz út.
Orbán szerint attól leszünk versenyképesek, ha csökkentjük az adókat és vele a béreket. Csakhogy így a magyar szakmunkás és magyar mérnök külföldre megy négyszeres fizetésért. Munkaerőpiacunkon ma egyszerre van jelen az alacsony foglalkoztatottság és a munkaerőhiány.
Hogyan akar ebből a visszanyaló fagyiból négy év alatt a négynapos munkahétig dobbantani a mai ellenzék?
Simán. A magyar munkavállalókat kizsákmányolják, az OECD-tagállamok között a második legtöbbet dolgoznak, rengeteg a túlmunka, rugalmatlan a munkaerőpiac, nincs távmunka, nincs részmunka. Ami senkinek se jó, különösen a nőknek és a családosoknak nem.
Franciaországban harmincöt óra a munkaidő, Finnország centrista, jobboldali kormánya most vezette be az alapjövedelmet. Ők is populisták?
Gyöngébb a gazdaságunk, képzetlenebbek a polgáraink, mint a finneknél meg a franciáknál.
Ezért is kell változtatni.
A tankötelezettséget visszaemelni tizennyolc évre, a választójogot leszállítani tizenhat éves korra, és „elvárássá tesszük a választási részvételt”. Ezek is a PM-vitairat részei. Bevinnék a politikát az iskolába?
Miért ne?
Ha a gimnazista gyerekem osztályában kampányolna egy párt, lehet, csúnyán néznék.
Gimnáziumban nem kell kampányolni, de hogy egyetemeken tilos választási gyűlést tartani, elég nagy butaság.
És mi az, hogy „elvárássá” tennék a részvételt?
Mondjuk inkább úgy, hogy motiválnánk.
Hogyan?
Van egy unortodox javaslatom:
Na de komolyan!… Ja, hogy ezt komolyan mondja?
A magyar ellenzéki politika rákfenéje ez az értelmiségi jelleg. Pedig olykor – átfogó koncepcióba, koherens programba illesztve – olyat is kell mondani, amit az emberek könnyen megértenek. Hogy ne csak migránsozással lehessen választást nyerni, hanem programmal is.
Mi van, ha az előválasztásért cserébe a PM-program kikukázását kéri az MSZP és a DK?
Ha az előválasztáson a regisztrált szimpatizánsok azt mondják, hogy hülyeség a PM-program, és menjünk vele a francba, azt elfogadom. A tárgyalóasztalnál viszont nem szelektálunk.
A mosolygás mellett keménykedik is. A minap azt szónokolta valahol, hogy „Orbán a hatalomféltés orvosi esetként is értelmezhető szintjére ért”. Aztán meg elnézést kért. Miért mond ilyeneket? Aztán, ha meg mond, miért szívja vissza?
Mert rossz mondat. Az „orvosi eset” személyeskedés. Megbántam, két napig nem aludtam utána.
Nem aludt?
Nem. Komolyan.
Lehet cérnakesztyűben politizálni?
Nem tudom, mit lehet cérnakesztyűben, csak azt, hogy miben érzem jól magam. Kicsúszott egy rossz mondat, pedig nekem már az sem tetszett, amikor 2006 után Gyurcsánynak kiabálták a parlamentben a fideszesek, hogy „orvost, orvost!”. Az ország legnagyobb problémája, hogy tele vagyunk a politika szította gyűlölettel, aminek a legnagyobb mágusa maga a migránsozó Orbán Viktor.
Mint minden autoriter rezsim, minden elnyomó hatalom, az orbáni is a szorongásra épít. Tudja, a bizonytalanságban tartott társadalom tőle, a karizmatikus vezértől vár segítséget. Turbózd fel a félelmet, s nyert ügyed van. Ez az antidemokratikus klisé.
„Nem álmodhatjuk tovább ezt a rémálmot, a következő órákban, napokban készen kell állnunk a cselekvésre.” Ez az ön minapi, önbizalomtól duzzadó szövege, amiről egyik barátom története jut eszembe. A sráccal szakít a csaja, a fiú értetlenkedik, mire a lány azt mondja felindultan, hogy „azért megyek el, mert gúzsba kötsz, visszafogsz, pedig én szárnyalni, száguldani akarok”. Mire az én pragmatikus barátom: „De hát neked kispolszkid van, szívem.”
Nem értem az áthallást.
Pedig van.
Azt viszont tudom, hogy a rezsimek egyik pillanatról a másikra szoktak összeomlani.
Mitől omlana össze az Orbán-rendszer?
Bármitől. Egy hírtől.
Milyen hírtől?
Az igen bölcs Rév Istvántól hallottam, hogy ha az emberek tudták volna, hogy a berlini fal le fog omlani, akkor nem mentek volna oda, és nem omlik le a fal.
Az egykor fideszes országgyűlési képviselő Tölgyessy Péter is azt mondta a múltkor, hogy az Orbán-rendszer marha szilárdnak tűnik, de bármikor összeomolhat.
Mikor?
Lehet, hogy holnap.
S ha nem holnap?
Akkor tán tíz év múlva.
Tölgyessy azt is mondta, hogy nem látja előjelét az összedőlésnek.
Jó, Tölgyessy azt is mondta, hogy elsöprő siker lesz a népszavazás.
Na most akkor orákulumként vagy kóklerként tekintünk rá?
Okos elemző, aki nem tévedhetetlen.
Tételezzük fel, hogy bukik Orbán. Másnap ki áll a helyére?
Az ellenzék feladata, hogy ha eljön ez a pillanat, legyen válaszunk.
Nyoma sincs válasznak, fölkészültségnek.
Miért, ’89-ben föl voltunk készülve? Pedig akkor se mondta senki, hogy gyerekek, holnap itt a rendszerváltás.
Lett is rablóprivatizáció, elsunnyogott lusztráció, felzárkózás helyett leszakadás, jólét helyett nyíló társadalmi olló, esélyteremtés helyett nyomorban rekedő milliók, közös ünnepek helyett gumilövedék és pofozkodós, zsidózós sípolás. Nem mellesleg a Kádár-rendszert nem tömegtüntetés döntötte le, hanem külső erő.
És előtte külső hatalom tartotta életben. Miért, ma nincs külső erő, mely két nap alatt be tudná dönteni a rendszert?
Van?
Orbán olyan emberrel találkozott, akik tizenhét évig szerepelt az FBI körözési listájának első tíz helyezettje között.
Tán nem gondolja Amerika, hogy az ő dolga volna demokratikusan választott parlament által hatalomba emelt kormányt dönteni. Vagy ha gondolja is, nem tud Orbánnál jobbat, s örül, hogy vele legalább rend van, nem ég a Szabadság tér, nem mészárolják egymást maffiózók.
A kormányt nekünk kell leváltanunk. És valószínűleg ők is úgy látják, ha ma menne Orbán, káosz következne utána. Hát ezen kell változtatni.
Masszív ellenzéki félelem, hogy Orbán, ha valami csoda folytán veszít is, nem engedi ki a kezéből a hatalmat.
Nem tehet mást.
Arra épül a politikája, hogy „csak mi”. Azt gondolja ő, a csapata és a rajongói, hogy a túloldal hazaárulókból áll, akik, ha hatalomhoz jutnak, semmivé teszik az orbáni reformokat, elveszejtik a nemzetet.
Nem érdekel, mit gondol Orbán. Az érdekel, mit tud csinálni.
Mondjuk, ha csalást kiáltva – minden választáson van belőle pár kisebb, nagyobb – az utcára szólítja a polgári körök népét, amihez nyilván csatlakozna a radikális jobb, nem a tévészékház fog égni, hanem a fél ország. Azzal a helyzettel mit kezdene az újszülött balos kormány?
Erre a kérdésre is választ kell találni. Bár megjegyzem, csalni csak az tud, aki kormányon van.
„Az Orbán-rendszert akkor is le kell váltani, ha nem tudjuk, mi jön utána.” Ezt október huszonharmadikán az ön előtt színpadra lépő Bokros Lajos szónokolta. Nem az a mondat, amitől megnyugszik az az ember, akinek a 2006-os Szabadság térre gondolva ma is görcsbe rándul a gyomra.
Abban egyetértek Bokrossal, hogy akkor is le kell váltani Orbánt, ha nem tudjuk, mi jön utána. Más kérdés, hogy ha nem találjuk ki, és nem értetjük meg az emberekkel, mit szeretnénk, akkor nem lesz váltás.
A vitáink szerencsére nem személyesek, hanem politikaiak.
Gyurcsány az ünnepen azt mondta: aki gyurcsányozik, az orbánnal van. Mire ön a beszédében lényegében lekorruptozta a Gyurcsány-kormányt, és lényegében antidemokratikusnak, szemkilövetőnek minősítette a Gyurcsány-kormány rendőrségét.
Dehogy! Arról beszéltem, hogy Orbánt a magyar nép passzivitása tartja hatalmon. És ennek a passzivitásnak egyik oka az, ami 2006 októberében történt. Ez nem gyurcsányozás, hanem egy evidencia kimondása.
Szóval nem hiszem, hogy bárkinek a lelkébe gázoltam volna.
Bokros azt mondta, hogy a rezsim megdöntése érdekében most ötszáz napig ki kell bírni „a népnyúzó Bokrost” és Gyurcsányt is, akit „legalább annyian utálnak, mint Orbánt”. Ön mit gondol a régi balosokról?
A rendszerváltás utáni baloldal a késő Kádár-korból hozza a politikai kultúráját, és sajnos nem sikerült másik identitást építenie, ami nyilvánvalóan tarthatatlan.
Miért csapódik ön ehhez az ön által is posztkommunistának tartott brigádhoz?
Meg a politikusaival.
Nélkülük nem megy.
Gyurcsány Ferenc, Bokros Lajos és persze Molnár Gyula, Hiller István, Mesterházy Attila, Tóbiás József és a többi volt és jelenlegi szoci az ön számára szükséges rossz?
Nem gondolom, hogy ezek az emberek rosszabbak nálunk, csak mást gondolnak a világról, ráadásul rendelkeznek egy megkerülhetetlen szavazótáborral.
A régi balosoknak egyetlen évtized alatt sikerült kormányzati pozícióból lényegében felszámolni magukat. Van az önfelmentő magyarázat, miszerint Orbán annyira zseniális, annyira gonosz, annyira felrúgja a szabályokat, hogy demokratikus eszközökkel eleve lehetetlen volt küzdeni ellene. És van az összeesküvés-elmélet, miszerint a vezető balosok némelyike sok éve Orbán kottájából játszott, játszik, megzsarolták, megvették. Önnek mi a válasza az összeomlásra?
Logikailag mindkét magyarázat lehet igaz.
Abban például biztos vagyok, hogy Mesterházy Attila 2014-ben nyerni akart, más dolog, hogy jó stratégiát választott-e a céljához.
A 2010-es, gyurcsányos, bajnais, mesterházys káoszt érti?
Azért rivalizáltak, mert mind azt gondolta, ő Orbán legesélyesebb kihívója.
Öntököndöfés. Az ön egykori párttársa, Vágó Gábor minősíti így az ilyes helyzeteket.
Az volt, öntököndöfés, közelről láttam, és tudom, nem egyéni ostobaság, hanem lehetetlen konstrukció következménye, ami történt. Tárgyalóasztal mellett próbálták lejátszani a személyi aspirációkat, információkat szivárogtattak újságíróknak, összejátszottak egyik riválissal a másik ellen, és ebből lett az, ami. Rivalizálás mindenképpen van, ezért mondom, hogy teremtsünk transzparens versenyt a személyek kiválasztásában. Ne úgy meccseljünk, mint 2014 előtt, amikor másfél év szerencsétlenkedés után rossz alkukkal és későn hoztuk tető alá az Összefogást, hanem legyen előválasztás, döntsön a nép.
Kínos volt az az Összefogás.
Az. Hallgattam a bemutató sajtótájékoztatón az öt pártvezért, mellettem állt egy szoci politikus, nem árulom el a nevét, és a rendezvény felénél odasúgta nekem:
Öntököndöfésben az LMP is jó: az első, 2010-es, tizenhat fős frakciójukból a belső hirigek nyomán 2015-re egyedül Schiffer András maradt, aztán ő is harakirizett. Ez se sokkal érthetőbb, mint a ballib elporlása.
Schiffer távozása nem lepett meg, az ő politikai ambíciója jóval nagyobb, mint amire az LMP lehetőséget kínált, és inkább lépett vissza az LMP-ből, mint az ambíciójából.
Az első nagy léket a 2013. januári szakadás ütötte a párton. Az volt az ok, hogy Schiffer jobbra húzott, ön pedig Jávorral, Szabó Tímeával balra?
Tévedés azt gondolni, hogy András a Fideszhez húzott, ám abban szerintem hibázott, hogy a kétségtelenül létező ellentétek tompítása helyett vitát provokált, amiben kettétört a párt.
Kintről úgy tűnt, hogy ön Jávorékkal már jóval a szakadás előtt elhatározta, hogy akár LMP-vel, akár nélküle, de beáll a bal mellé.
Már akkor is azt tartottam az egyetlen életképes megoldásnak, hogy a 2010 előtti világgal is kritikus újbaloldali közösségnek kell koalíciót kötnie a régi baloldallal. Az LMP többségét nem sikerült erről meggyőzni.
Szóval a PM lehet a régi balos-újbalos, Orbán-váltó erő kovásza?
Talán most sikerül.
Egyelőre Zuglóban sem sikerül kovászolni, hiszen a kerületében nemcsak a Fidesz üti önt, hanem a szocik is.
Olykor.
Nevet rajta. Játék?
Jobban örülök, amikor értelmes dolgokkal foglalkozhatok. Hál’ istennek az önkormányzati törvény komoly eszközöket ad a polgármesterek kezébe, így nemcsak ők taníthatnak engem móresre, hanem, ha kell, én is őket.
És mindannyian a választópolgárokat, nem?
Ezt a játékot nem én választottam, és azon vagyok, hogy senki se a játszadozásokban, inkább a kerület építésében lásson fantáziát. Zuglóban lényegében senki nincs ellenzékben. Van fideszes alpolgármester is, méghozzá azért, hogy a Fidesz ne azzal kampányoljon, hogy minden rossz, hanem próbáljon sikereket elérni a maga területén.
Mi lesz önnel a következő önkormányzati választás, 2019 után?
Mi lenne? Jól dolgozom, nyerek, és maradok polgármester.
Pár botránnyal bárki kinyírható.
Legutóbb, 2014-ben is mindenféle ocsmány hazugságot terjesztettek rólam, voltam antiszemita, „kiderült”, hogy a Rózsadombon lakom, és olyan idézettel ragasztották tele a kerületet, amit sose mondtam. Száz óriásplakáton hazudtak, én húsz óriásplakáton mondtam igazat, és engem választott a kerület.
Lehet, 2019 után nem lesznek kerületi polgármesterek. Fideszes képviselőktől is hallani, hogy a 2018-as országgyűlési választások környékén a Fidesz lényegében eltörli, kiüresíti az önkormányzatokat, a helyi forrásokat is a kormányhoz rendeli.
Egy ilyen döntéshez 2018-ban kétharmaddal kell győzzön a Fidesz, amire nincs esélye.
Gyanítom, a kormánypárti polgármesterek az országgyűlési választáson nem dolgozzák majd halálra magukat, hogy a saját választókerületükben a fideszes jelöltet mandátumhoz, a pártot kétharmadhoz segítsék hozzá.
Ha Orbán meggyőz egy-két ellenzékit vagy függetlent, még az országgyűlési előtt megszavazható a változás. És az új kétharmadra is van esély, hiszen a polgármesterek tudják: aki ellazsálja a 2018-as választást, 2019-ben nem kap lehetőséget.
Bármiben lefogadnám, hogy nem lesz kétharmad.
A kormányváltást is bármiben lefogadná?
Közel ötven százalékot adok rá.
Vagyis inkább nem lesz, mint lesz.
Komoly esély van, ez a lényeg. A Fidesz az utóbbi időben az összes időközit elveszítette. Bukta Tapolcát és Veszprémet, miközben ahhoz, hogy 2018-ban az ellenzék többséget szerezzen, nem kell megnyerni ezt a két jobbos körzetet. Még Dunaújvárosban is kikapott volna Orbán, ha nem szerencsétlenkedik az ellenzék. A Fidesz sokkal rosszabbul áll, mint gondolják az emberek.
