Belföld

Németh Szilárd: nem is biztos, hogy “ez a Pharaon az a Pharaon”

Németh Szilárd (Németh Szilárd)
Németh Szilárd (Németh Szilárd)
A nemzetbiztonsági bizottság ülésén is téma volt a rejtélyes szaúdi üzletember magyarországi felbukkanása.

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának zárt ülése után a testület MSZP-s elnöke, Molnár Zsolt azt mondta: tényfeltáró bizottság vizsgálja a PC és az NBH közötti szerződéseket, dokumentációkat. Németh Szilárd fideszes alelnök hozzátette: nemcsak azokat a dokumentumokat vizsgálják, amelyek az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján hozzáférhetőek, hanem egyéb, ezzel kapcsolatos dokumentumokba is betekinthetnek a képviselők. Az offshore-botrányról is tájékozódott a testület. A képviselők úgy nyilatkoztak, még számos kérdés van az ügyben. Molnár Zsolt azt mondta: kérdés, vannak-e nemzetbiztonsági vonatkozásai. A bizottsági elnök szerint a  botrány is azt igazolja, hogy ezt a területet újra kell szabályozni.

Kicsoda Ghaith Pharaon?

Az al-Kaida finanszírozásáért az FBI TOP 10-es körözési listáján szerepelt Ghaith Pharaonról korábban Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja azt mondta: az üzletember gazdasági érdekeltségeket szerez Magyarországon és üzleti kapcsolatban áll a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-vel. A zárt ülés után a testület elnöke is úgy vélte: a Belügyminisztériumtól (BM) és a titkosszolgálatoktól kapott válaszok az ügyben nem voltak sem kielégítőek, sem megnyugtatóak. Molnár Zsolt hozzátette: az ügy a testület következő ülésein is napirenden lesz.  Németh Szilárd ugyanakkor azt mondta: egyelőre az sem biztos, hogy

ez a Pharaon az a Pharaon.

A nyomozóhatóságok felvették a kapcsolatot a külföldi társszervekkel, egyelőre információgyűjtés zajlik – tette hozzá. Szerint a zárt ülésen a BM-től és a szolgálatoktól kapott eddigi információk alapján nincs bűnügy.

Példátlan nemzetbiztonsági kockázat?

 

A fideszes politikussal ellentétben Mirkóczki Ádám úgy látta, “a körülmények azt sugalmazzák”, hogy ugyanarról a személyről van szó. A jobbikos képviselő korábban kezdeményezte, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági és külügyi bizottsága együttes ülésen is tárgyalja az ügyet. Szél Bernadett, a nemzetbiztonsági bizottság LMP-s tagja támogatta ezt a kezdeményezést.

Mirkóczki Ádám szerint ha kiderül, hogy valóban a sajtóhírek szerint terrorista kapcsolatokkal rendelkező körözött bűnöző áll kapcsolatban a külügyi tárcához tartozó kereskedőházzal és Orbán Viktor miniszterelnök családjával is, az az elmúlt évek legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatát jelentheti.

A szaúdi király felpofozta

Az üzletember korábbi sajtóhírek szerint közvetítők segítségével több ingatlant is vásárolt Magyarországon. A nevéhez köthető cégé már a seregélyesi Zichy–Hadik-kastély, úgy tudni, a jövőben a vadászturizmusban szeretne nagyobb részesedést szerezni. A Magyar Nemzet portréja szerint az idén 76 éves Ghaith Pharaon már gyermekként kiváltságos helyzetbe került, miután apja, Rasad Pharaon Szíriából áttelepült Szaúd-Arábiába, ahol a király orvosa és bizalmasa lett. Szépen gazdagodott, míg el nem jött az első pofon. Szó szerint. A szaúdi király pofozta fel, mert olajpénzekkel akart “mutyizni”.

Vesztegetés, csalás, terrorizmus támogatása…

Igazi playboy lett, üzleti útra magángépén repül, ideje nagy részét 60 méteres luxusjachtján, a Le Pharaonon tölti. Újabb szintet akkor lépett, amikor 1977-ben a szaúdi hírszerzés korábbi vezetője bemutatta a Nemzetközi Kereskedelmi és Hitelbank (Bank of Credit and Commerce International – BCCI) pakisztáni tulajdonosának. A BCCI 1991-es széthullása utáni botrányt John Kerry szenátor vizsgálta. A jelenlegi külügyminiszter csaknem 600 oldalas jelentésében a bankot olyan nemzetek feletti bűnszervezetként írta le, amelyet csalással, pénzmosással, vesztegetéssel, terrorszervezetek támogatásával, illegális fegyverkereskedelemmel, prostituáltak futtatásával, adócsalással, csempészéssel és emberkereskedelemmel vádolt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik