Közélet

„Migránsfórumot” tartott Borsodban a korrupciós ügybe keveredett Mengyi Roland

Az előadáson nem került elő ügye, de úgy véli, az el is törpül a migráció kérdése mellett.

Nem akármilyen fórumot tartott szerdán a Fidesz a 2700 lakosú borsodi Bőcsön: az egyik előadó maga Mengyi Roland országgyűlési képviselő volt, akinek két napja függesztette fel mentelmi jogát a parlament, mert nyomozati anyagok szerint „alkotmányos költségnek” nevezett kenőpénzért és a megnyert pénz „visszacsorgatásáért” intézett el uniós pályázatokat.

Mindez persze szóba sem került a fórumon, ehelyett az október 2-i népszavazásról volt szó, amelyre országszerte hasonló fórumokkal igyekszik mozgósítani az embereket a kormánypárt.

A 444 beszámolója szerint menekültügyben nem hangzottak el rendkívüli mondatok, Mengyi a kormányzati kommunikáció szokásos paneljeit adta elő. A meghívott vendég Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke volt.

A fórum előtt Mengyi Roland az újságíróknak azt mondta: az ő ügye eltörpül egy olyan súlyos és fontos kérdés mellett, mint a migráció kérdése és a népszavazás. „Már mindent elmondtam” – jelentette ki, és azt kérte, hogy folyamatban lévő ügyről lévén szó, minden jogi és hasonló kérdésben jogi képviselőjéhez forduljanak. Részt vesz az eljárásban és segíti a hatóságok munkáját, de amíg ez folyik, addig is szeretné végezni képviselői munkáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik