Közélet

Ízekre szedték Orbán illiberális népszavazását

Majtenyi-Laszlo(210x140).jpg (Array)
Majtenyi-Laszlo(210x140).jpg (Array)
„Üzenjünk Magyarországnak” címmel megjelent az Eötvös Károly Intézet elemző tanulmánya.

A 32 oldalas elemzés egyebek mellett kitér a menekültek helyzetére Magyarországon, a népszavazási kérdés közjogi szempontjaira, illetve a népszavazásra adható lehetséges válaszokra, azok következményeire is. A Majtényi László (a képen) vezette intézet szerint a kormány azon kezdeményezése, hogy az emberek szavazzanak nemmel a betelepítési kvótára, több szempontból is elhibázott.

A menekültekkel kapcsolatos kormányzati kommunikáció – a tavalyi nemzeti konzultációval a bevándorlásról, terrorizmusról, a hozzá tartozó kormányzati „tájékoztató” plakátkampánnyal – a kvótanépszavazás közvetlen előzményének tekinthető. Ezek célja, hogy a kormány pontosan meg nem nevezett, jövőbeli intézkedéseit legitimálja, a választók egységes akaratának tüntesse fel.

Ennek érdekében az emberek félelmeire és előítéleteire apellál: összemossa a bevándorlást és a terrorizmust, kriminalizálja a menedékkérőket, következetesen illegális bevándorlókként emlegeti őket, és kommunikációjában hamisan állítja szembe az egyébként igen komplex módon összefüggő nemzeti és uniós érdekeket.

Az információs kampánynak, társadalmi célú hirdetésnek álcázott kormányzati kampány ismétli a bevándorlással és a menekültekkel kapcsolatos sztereotípiákat, előítéleteket. Azok morális pánikot keltve táplálják az egyébként is aggasztó méretű idegengyűlöletet, ezzel hiszterizálva a potenciális szavazókat. A kormány menekültekkel, terrorizmussal kapcsolatos kommunikációja, ahogy arra több kutatás is rámutat, képes növelni a társadalom idegenellenességét.

A kormányzati „Tudta?” tájékoztató kampány már a hivatalos népszavazási kampányidőszak előtt elkezdődött. Az intézet szerint alkotmányjogi nonszensz, hogy ezt és a plakátok üzeneteinek tartalmát a Kúria jogszerűnek tartotta, mondván a kormányzati kampány a véleménynyilvánítási szabadság védelmét élvezi, hiszen a kormányt nem illetik meg alapjogok, a véleményszabadságé sem.

Jogállami minimum, hogy az állami szervek tevékenysége jogilag kötött. Közhatalom csak a jognak alárendelten gyakorolható, ezért a Kormány kampányban vállalt szerepét csak alkotmányos feladat- és hatásköre alapozhatja meg.

A kormánynak tehát a kvótanépszavazásnál csak tájékoztatási kötelezettsége van, esetében semmiféle valótlan tényközlés nem igazolható. Értékítéletének helyessége abból a szempontból is vizsgálható, hogy a kabinet alkotmányos kötelezettsége az alkotmányos értékrend, a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása és védelme; ezekkel ellentétes (pl. kirekesztő, az emberi méltóságot, az egyenlőséget sértő) politikai álláspontot nem képviselhet.

Az illiberális népszavazás és Orbán szerepe

Az intézet szerint az illiberális állam egész működése ellentétes a liberális demokráciáéval, ami értelemszerűen befolyásolja a népszavazás intézményének szerepét, jelentőségét. Az illiberális államnak a részlegesen meghagyott média- és politikai pluralizmus viszonyai között tekintettel kell lennie a közvélemény alakulására, állapotára.

Demonstrálnia kell, hogy a többség mögötte áll, hogy a kritikusok marginális kisebbséget alkotnak, tagjai a nemzettel szemben és külső erők megbízásából ügyködnek. Ezért permanens kampányt üzemeltet: olyan manipulált kérdéssorokról tart nemzeti konzultációt vagy népszavazást, amelyekben garantálható a többség, miközben a tőle független hasonló kezdeményezéseket megakadályozza.

Az elemzés szerint ebben a tágabb összefüggésben a népszavazáson megnyilvánuló, manipulált eredmény nem a politikai hatalom gyakorlásának forrása, hanem annak puszta eszköze, jogi szempontból pedig már a feltett kérdés sem felel meg az alkotmányossági követelményeknek, azt nem lehetett volna hitelesíteni.

A kérdés azért nem jogszerű, mert országos népszavazás tárgya csak az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó kérdés lehet, azonban az Országgyűlés nem kötelezheti az uniós menekültpolitika tekintetében a Kormányt.

Az Európai Unióban a magyar álláspontot a kormány képviseli, mivel Magyarországot az Európai Tanácsban a miniszterelnök, az Európai Unió Tanácsában az adott területért felelős miniszter képviseli.

A Kormány maga határozza meg az Európai Unióban képviselt magyar álláspontot, és viseli érte a felelősséget. A népszavazási kérdés hamisan sugallja, hogy ebben az Országgyűlés álláspontja megkötné a Kormányt. A népszavazás bárhogy is alakul, az jogilag nem változtat a Kormány mozgásterén.

A kérdés ráadásul nem egyértelmű, megfogalmazásából nem derül ki, mire is vonatkozik, az annyira pontatlan, hogy abból az eredményes népszavazás után az Országgyűlés bármire felhasználható felhatalmazásként értelmezheti.

Választási lehetőségek a népszavazáson

Az intézet szerint október 2-áig a választóknak végig kell gondolniuk, mik a magyar állampolgárok közösségének humanitárius és nemzetközi jogi kötelezettségei a menekültválság áldozataival szemben. Mérlegelniük kell, mit jelent a döntés Magyarország szabadon vállalt, és a magyar állampolgárok nagy többsége által ma is támogatott közös európai eszme és annak intézményes letéteményese, az EU jövője szempontjából.

Aki erkölcsi kötelességének érzi humanitárius alapon „igen”-nel szavazni, részvételével maga is az illiberális állam hatalomgyakorlásának eszközévé válhat, mert miközben az igenek minden bizonnyal kisebbségben lesznek, hozzájárulnak a népszavazás érvényességéhez.

Ráadásul az „igen”-nel szavazás jogilag értelmetlen is. Az Országgyűlés nem kötelezheti a kormányt egy meghatározott álláspont képviseletére az uniós döntéshozatalban, a kormány szabadon dönthet, amit már meg is tett, amikor az állampolgárok megkérdezése nélkül az uniós kvótarendszert megtámadta az Európai Bíróságon.

A „nem” szavazatot választók közül nem kevesen – szándékuk ellenére – a kormány gyűlöletkampányát fogják igazolni. Nem tudható, pontosan mire ad felhatalmazást a választó a hatalomgyakorlóknak, mert jogilag meghatározhatatlan, hogy az Országgyűlésnek mit kell tennie, ha a nemek kerülnek többségbe.

A „nem”-mel szavazó szándéka ellenére felhatalmazást adhat a Kormány Európa-ellenes politikájához.

Az is felelős döntés, ha sokan tudatosan nem mennek el szavazni vagy érvénytelenül szavaznak. Így nem járulnak hozzá a népszavazás sikeréhez, de a hamis kérdés megválaszolása helyett nemet mondhatnak a menekülők megbélyegzésére, elutasíthatják az Európa-ellenességet és kifejezhetik azt az óhajukat, hogy a menekültkrízisről félelemkeltés helyett valódi vitát kellene folytatni.

A teljes tanulmány itt! 

Íme az intézet elemzéshez készített tájékoztató videója.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik