Közélet

“Volt egy álmatlan éjszakám Bayer Zsolt kitüntetése után”

24.hu
24.hu

2016. 08. 23. 13:37

Korábban a témában:

Bayer Zsolt kitüntetésével kapcsolatban a Mazsihisz ironikus közleményt adott ki hétfőn, aminek egyik legerősebb része talán ez volt:

Soha nem szabad lemondanunk arról a reményről, hogy egyszer majd felhagy rutinszerű uszításával és derék emberré válik. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ezért tudatni szeretné, támogatja a kormányzat pedagógiai erőfeszítéseit. Bizakodunk, mert sok jó ügy van Magyarországon, amelynek a kitüntetett egykor volt figyelemreméltó stílusát újra szolgálatba tudná állítani. Kívánunk neki ezért erőt, egészséget és hosszú életet, hogy legyen ideje jóvátenni mindazt a mérhetetlen kárt, amit az elmúlt évek során írásaival Magyarországnak okozott.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke, a Népszabadságnak elmondta, kicsit tartottak attól, milyen reakciót vált majd ki a közleményük, hiszen az eddigiektől eltérő stílusban szólaltak meg.

A visszajelzésekből azonban egyértelműen látszik, aggodalmaink alaptalanok voltak. Mindenki pontosan értette és megértette, miről van szó. Amikor a megjelenésnek az ironikus változatát választottuk, úgy gondoltuk, hogy ilyen abszurd helyzetben – hisz Bayer Zsolt állami kitüntetése maga az abszurditás – az a leghelyesebb, ha iróniával válaszolunk.

Heisler is visszaadta lovagkeresztjét, mert szerinte Bayer kitüntetése olyan mértékben csökkentette a díj értékét, hogy az már önmagában vállalhatatlan volt számomra. Nem akart egy közösségbe tartozni vele. Elmondta, hétfőn, amikor bement dolgozni, azonnal intézkedett.

Előtte azonban volt egy álmatlan éjszakám.

– teszi hozzá.

Heisler szerint nem az számít, hogy kitől kapta a díjat, ha a baloldaltól kapta volna, akkor is visszaadná.

A kormánnyal való kapcsolatukról elmondta:

Nagyon bízom benne, Magyarország még mindig van annyira demokrácia, hogy bárki szabadon kinyilváníthassa a véleményét.

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. május 23.
Elakadt személyautó az esõvízzel elöntött Vágány utcai vasúti felüljáró alatt, a VI. kerületi Podmaniczky és a Dózsa György út keresztezõdésénél 2017. május 23-án. A fõvárosra is lecsapó vihar, a lezúduló nagy mennyiségû csapadék a város számos pontján okozott gondot, a II. és a III. kerületben is több utcát és utat elöntött a víz. 
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.