Hosszú évek óta először újra külföldre, Horvátországba mentünk az idén, és már nagyon vártuk a NYARALÁST. A hosszú, dugókkal terhes autókázás után (14 óra) is kihagyhatatlannak éreztük, hogy rögtön megmártózzunk a tengerben, meg sétáljunk egy nagyot. Gyönyörű volt a táj. De aztán hullafáradtan estünk az ágyba. Aludtunk, mint a tök. Reggelre tiszta hurkásak lettünk, szúnyogháló ugyanis nem volt. Nosza, elindultunk, hogy vegyünk egy olyan elektromos kütyüt, ami garantálja, hogy nem lesz több szúnyog a szobánkban. Jobb híján.
Hamar megtaláltuk a helyi szupermarketet, és elkezdtük átfésülni – szétválva. Én találtam meg először a szúnyogriasztókat, és éppen nézegettem őket, amikor ezt hallottam a hátam mögül:
Sok a szúnyog, ugye?
Először nem tudatosult bennem, mi ebben a fura. De hamar leesett: magyarul szóltak hozzám! A nő mosolygott, majd készségesen odahívta a férjét is, hogy segítsen kiválasztani a megfelelő készüléket, mert hogy ők is vettek már. Aztán mentek a saját dolgukra. Milyen kedvesek, gondoltam, és amikor előkerült a férjem, neki is elmeséltem.
Ahogy kijöttünk a boltból, megint magyar szóra lettem figyelmes:
B…meg, hát te tényleg ennyire hülye vagy? Legalulra raktad azt a k..a drága paradicsomot? Hiszen még egy gyerek is tudja, hogy a paradicsomot felülre rakjuk!
– pufogott az előbb velem még oly’ szívélyes nő a férjével. A pasi nem szólt semmit. Háttal álltak, csak megereszkedett vállain látszott, hogy nem először keveredhetett paradicsomos ügybe…
Azon gondolkoztam, hogy Ha így kezdődik a reggel náluk, fogják-e egyáltalán élvezni a napot? Miközben nem kevés pénzt költöttek arra, hogy NYARALJANAK.
Aztán eszembe jutott, hogy áldás is lehet, ha valaki nem ésszerűen pakolja el, amit vásárolt. Ettől mindjárt jobb kedvre derültem.
Történt, hogy családunk egyik ifjú férfi tagja a távolsági buszon szemezett egy lánnyal. És mivel nagyon bejött neki, leszállt, amikor a lány is, majd diszkréten követte. A boltba. Aztán amikor a lány fizetett, elkezdte nézni, hogyan pakol be. Nem tetszett neki, és ez úgy vélte, jó alkalom arra, hogy közelítsen. Szó nélkül odament, és elkezdte kirakni a holmikat, majd átrendezve visszapakolni. A lányra mosolygott, és azt mondta neki:
Látod, így jobb, nem törik össze, mire hazaviszed.
És megkérdezte, elkísérheti-e.
A lány először meg sem tudott szólalni ettől a fellépéstől, elvörösödött, zavarban volt. De mivel a fiú továbbra is bátorítóan mosolygott, igent mondott neki. Később is, a pap előtt. Ennek már 25 éve. Nem állítom, hogy azóta nem volt paradicsomos ügyük…
