Közélet

Magyarországon temetik el a Münchenben lelőtt fiút

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 07. 24. 12:31

Ezt Szijjártó Péter közölte. Szerinte valóban egy internetes poszt jelenthette az alapját a támadásnak.

Az elmúlt hetek, hónapok eseményei világosan mutatják, hogy az európai életforma védelemre szorul – közölte a külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint már a múlté, hogy korábban Európában a biztonság evidensnek számított, gyakran utolsó szempontként jelent meg. Mint mondta, mára nemcsak Európát, az európai embereket, hanem az európai életformát is meg kell védeni, ezért minden európai politikának most a biztonságra kell fókuszálnia.

Úgy vélte: mérföldkőhöz érkeztünk az Európában elkövetett terrortámadások tekintetében, mert a “a pénteki aljas támadás Münchenben” volt az első olyan alkalom, hogy magyar állampolgár is a halálos áldozatok között volt. A bajor rendőrség írásban is megerősítette, egy magyar állampolgár, egy 2001-ben született fiú is az áldozatok között volt. A fiú mintegy tíz éve Münchenben élt, és ott is járt iskolába.

A külügyminiszter közölte: a rokonság, a család egy része Magyarországon él, ők szombaton már megérkeztek a német nagyvárosba, néhányan részt vettek a holttest azonosításában is. A család akarata szerint a fiút Magyarországon temetik el, az ehhez szükséges adminisztratív lépések intézésében a müncheni főkonzulátus munkatársai segítenek, a családdal közvetlen kapcsolatban állnak.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy állítólag egy ingyenes ételt kínáló internetes poszt jelentette az alapját a támadásnak, és ezt annyiban alá tudják támasztani, hogy a főkonzulátus vezető konzuljának gyermeke is kapott ilyen üzenetet. Nyilvánvalóan ez az üzenet is szerepet játszhatott abban, hogy a halálos áldozatok többsége fiatal volt – közölte a miniszter, aki a kormány nevében részvétét fejezte ki az érintett családnak, és közölte: minden szükséges segítséget biztosítanak nekik.

A külügyminiszter közölte, a török utazásokat illetően két ajánlása van a tárcának. Egyrészt az ország jelentős része olyan kategóriába tartozik, hogy fokozott óvatosságot kérnek mindenkitől, aki oda utazik, másrészt vannak az országnak olyan területei – alapvetően a Szíriával határos részek -, ahova egyáltalán nem javasolt az utazás. Szijjártó Péter közölte: minden külföldre utazót arra kérnek, regisztráljon a konzuli szolgálat honlapján.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Die Geste der rechten Hand ! Typische Rednergesten, bei welchen die Bewegung der rechten Hand den Höhepunkt in den Ausführungen des Redners unterstreicht. Der Führer der Nationalsozialisten Adolf Hitler in einer typischen Rednerpose.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.