Közélet

A Vs.hu kiadója még nem tette közzé tavalyi eredményét

Június 20-án a Vs.hu kiadója, a New Wave Production Kft. még mindig nem adta le tavalyi eredményét, illetve az Igazságügyi Minisztérium honlapján nincs nyoma a beszámolónak – derül kia 444.hu cikkéből. Egy másik Száraz István-érdekeltség, a Frank Digital sem adott még le mérleget 2015-re.

Egy harmadik Száraz-érdeltség, a Dry Production Kft. viszont időben eleget tett beszámolási kötelezettségének. Ez a cég a beszámoló szerint azonban tavaly december végén teljesen üres volt, pontosabban mindössze 21 millió forintnyi befektetett pénzügyi eszköz van benne. Ami azért érdekes, mert az az a cég, amelyik Száraz állítása szerint jelen pillanatban az Origót és a Vs.hu-t is birtokolja. (A birtoklás az IDSPISA as nevű cseh részvénytársaságon keresztül valósul meg, ami tavaly december óta a Vs.hu és az Origo.hu kiadójának (a New Wave Production és a New Wave Media Kft.-nek) a tulajdonosaként szereplő cseh Bawaco Invest sro tulajdonosa.)

Kérdés, hogyan lehet, hogy a tulajdonos cégben mindössze 21 millió forint volt decemberben. Hiszen ennél azért többet ér(t akkor) a Vs.hu – jegyzi meg a cikk.

Így muzsikált az Origo és kiadója

A szintén Száraz István vezette, az Origót kiadó New Wave Media eredménykimutatása is elérhető már – ebből az derül ki, hogy bár a hírportál továbbra is veszteséges, a cég nagyot nőtt tavaly. 29,8 millió forint adózott eredményük volt, ami azt jelenti, hogy Száraz Istvánék egy év alatt meg tudták ötszörözni a 2014. évi 6 millió forintos adózott eredményüket.

A felvásárolt Origo Media Zrt. az eredménykimutatása szerint 362 millió forint veszteséggel zárt a 2015-ös évet. Az Origo Media Zrt. árbevétele egyébként 5 milliárd forint lett 2015-ben, ami néhány millió forint eltéréssel gyakorlatilag megegyezik a 2014. évi eredménnyel.

MNB-alapítványokkal karöltve

A New Wave csoport pénzügyi eredményei azért is izgalmasak, mert a cégcsoport több százmillió forint közpénzt kapott a Magyar Nemzeti Bank alapítványain keresztül. A különös pénzáramlás miatt a New Wave-hez tartozó vs.hu főszerkesztője, sőt a honlap stábjának jelentős része felmondott, mivel állításuk szerint nem tudtak róla, hogy az MNB, illetve alapítványai pénzelte a kiadót. A felmondások miatt a weblap egy időre takarék üzemmódban üzemelt.

Mint a 444 is megjegyzi, a vs.hu oldalán ma már feltüntetik támogatóként az MNB alapítványait, a szerkesztőség tagjainak neve azonban éppen nem elérhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik