Várj, várj, még ne nyomd ki a cikket, hadd fejtsem ki! Nem lesz akkora hülyeség, mint aminek most hangzik. Zuckerberg, sok társához hasonlóan tényleg nagyon sok mindenben hasonlít egy rablóbáróhoz, de ahhoz, hogy elmondjam, miért van ez, először még egy pár dolgot át kell beszélnünk.
Kábel a rengetegben
Először például azt, hogy mit nevezünk pontosan infrastruktúrának. A fogalmi keretek elég tágak, ráadásul iparáganként – mint a villamosenergia, a víz, vagy a közutak – változnak. De talán úgy foglalhatjuk össze leginkább, hogy infrastruktúra minden olyan rendszer, amely kisebb, vagy nagyobb közösségek életét teszi egyszerűbbé, élhetőbbé, és/vagy ami minél több embert összeköt egymással. Eszerint a definíció szerint
a Facebook infrastruktúra, ugyanúgy, mint a csatornázás, a telefonhálózat, vagy maga az internet.
Persze léphetünk egyet vissza és mondhatjuk azt, hogy maga az internet az infrastruktúra, és igazunk is lenne. De a Facebook és az internet nem abban az alá- és fölérendeltségi viszonyban állnak egymással, ahogy azt eddig gondoltuk. Tehát nem az van, hogy van az internet és azon belül van a Facebook.
Ebben iszonyatosan nagy szerepe van például a Facebook népszerűségének Afrikában, meg annak, hogy a cég elég okosan állapodott meg a nagy telefonszolgáltatókkal abban, hogy
- gazdagabb országokban gyakran előre van telepítve az alkalmazás az okostelefonokon,
- a szegényebb országokban pedig a Facebook mobilverziójának használata ingyenes.
Volt egy kutatás, amelyben egy rakás megkérdezett nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy rendszeresen internetezik-e, de igennel arra, hogy rendszeresen fészbukozik-e. Így az lett, hogy nem csak az interneten belül létezik a Facebook, de a Facebookon belül is létezik az internet.
Oszd meg és uralkodj!
Az egészet kicsit bonyolítja az, hogy magyar nyelven esetlen fogalmakat használunk az internetre. Angolul az internet maga az infrastruktúra, a kábelek hálózata, amelyek összeköttetésben állnak egymással. Az pedig, amit a számítógépünk böngészőjében HTML-alapon behívunk, az a World Wide Web. A magyar világháló kifejezés pedig a köznyelvben nem fedi le teljesen ezt a jelentéskülönbséget.
Ráadásul a Facebook mindent meg is tesz azért, hogy saját magán belül tartsa azokat a felhasználókat, akik igénybe vennék a szolgáltatásait, mint egy infrastruktúráét. Erről szól az Instant Articles (hivatalos magyar fordítása még nincs igazán, de ajánlom a Hipphopp újságcikk, a Ripszropsz tartalom, vagy a Tűzrőlpattant kiadvány nevek valamelyikét), erről szól a mobilapp, és erről szól minden, amivel a Facebook azt szeretné elérni, hogy a felhasználói minél kevesebb időt töltsenek a nyitott interneten kívül és minél többet a Facebookon belül.
A Facebook tehát egyre inkább infrastruktúra, és törekszik is rá, hogy az legyen. De mint minden infrastruktúrán belül, itt is előkerül a visszaélés lehetősége.
Másfél milliárd?
Nem feltétlenül gondolnánk, hogy a Facebook mennyire komoly hatással van másfél milliárd ember életére és gondolkodására. Sőt, ez a másfél milliárd valószínűleg csak az áttételek nélküli, szűkebb tömeg. Annak, hogy mit gondolunk a világról, nagyrészt az az alapja, hogy a Facebookon mit olvasunk.
Természetesen azért, mert a Facebook nagyrészt kinyírta a hagyományos, vagy félhagyományos terjesztési modelleket a médiában, és most épp a televízió kinyírására törekszik. Ami a Youtube-nak csak félig sikerült, azt a Facebook most befejezi.
Az pedig, hogy a Facebookon mit olvasunk, nagyrészt attól függ, hogy a Facebook mit szeretne, hogy olvassunk. Arra, hogy ezt hogyan döntik el, van egy fantasztikus szakszó:
Az algoritmus olyan, mint a Dűnében a fűszer, a Csillagok Háborújában az Erő (még mielőtt elrontották volna a midichlorianokkal), vagy a Mátrixban, hát, izé, a Mátrix. Kívülről igazán senki nem ismeri, nem tudjuk, pontosan hogyan működik, és inkább érezzük, mint tudjuk, hogy mikor változtatnak rajta nagyobbakat. Mostanra mindenesetre az algoritmus kisebb-nagyobb változtatásain konkrétan emberek megélhetése és médiacégek létezése múlik. Egy apróbb fókuszváltással ki lehet nyírni évtizede létező médiatermékeket.
És senkinek fogalma sincs arról, ki, hol, hogyan dönt az algoritmusról.
Zucker berkekben
Ebből már voltak látványosabb konfliktusok. A Facebooknak van egy külföldön elég népszerű trending rovata, ahol az épp legjobban futó híreket gyűjtik össze. Egy ilyen rovat értelme az lenne, hogy torzítás nélkül mutassák meg, mit oszt épp hülyére az internet, és mik a legnépszerűbb témák.
Hatalmas botrány és kongresszusi meghallgatás lett abból, amikor kiderült, hogy a trending hírekért felelős szerkesztők folyamatosan kézzel nyúltak bele a hírek szerkesztésébe. Leginkább azért, hogy lenyomják jobboldali lapok véleményeit. Nem is simán a jobboldaliakét, hanem a feltörekvő, gyakran elég szélsőséges alt-right oldalakét, mint mondjuk a Breitbart.
Sőt, a Facebook a saját magáról szóló híreket sem engedte bejutni a trending témák közé. Berakatott viszont egy rakás olyan hírt, amik amúgy maguktól nem kerültek volna be.
Az algoritmusokon és népszerűségen alapuló trending értelme az lenne, hogy a hagyományos újságoknál sokkal pontosabban mutassa meg, mi érdekli az embereket. Így viszont pontosan ugyanolyan elfogult lett, mint egy mezei újság, ahol a szerkesztők és újságírók értékítélete és világnézete alapjaiban befolyásolja azt, hogy milyen híreket kapnak meg tőlük az olvasók.
És ez még a legobjektívabb, vagy legobjektívabbnak tűnő újságoknál is így van.
És itt vissza is térek a cikk elején leírt hasonlathoz. A Facebook mint infrastruktúra körülbelül olyan, mint a 19. századi nagy amerikai vasútépítések. Az történik, hogy valaki magánpénzből, magántulajdonként lefektet egy olyan rendszert, amelyet később emberek infrastruktúraszerűen fognak használni. A vasúti forradalomhoz ugyanúgy le kellett fektetni a síneket, mint a telefon, vagy az internet elterjedéséhez a kábeleket.
Ezek pedig iszonyatos összegekbe kerültek.+-
Whatsakk
Voltak vállalkozók, nem is kevés, akik tönkrementek az alapvető infrastruktúra megteremtésében. Főleg az optikai szálas internetkábelek lefektetésekor volt ez gyakori. Akik nem mentek tönkre, azok viszont értelemszerűen azt várták, hogy rengeteg pénzt csinálnak a befektetésből. De előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor az állam legalább a terület szabályozásába elkezd beleszólni, ha tulajdont nem is vesz benne.
Jó, erről azért van vita, nem feltétlenül gondolja mindenki, hogy szükség van állami beavatkozásra, de a tények azt mutatják, hogy ha az infrastruktúra átlépi a megfelelő méretet, előkerülnek a szabályozások is. A Facebook pedig átlépte a megfelelő méretet, és most jött el a pillanat, amikor el kell dönteni, hogyan, és ki akarja majd szabályozni.
Mert Zuckerberg eddig is pont úgy viselkedett, mint egy rablóbáró, aki folyamatosan monopolhelyzetre törekszik (nyilván, ki ne tenné). A Facebook összes jelentős kihívóját felvásárolta. Ilyen volt az Instagram és a WhatsApp is.
Digitális vonatrablás
Ezt egyébként nemcsak ők csinálják, hanem mindenki más is. A Google ellen az Európai Unió folyamatosan harcot vív, legutóbb azért, mert a monopolhelyzetét kihasználva ráerőltette a saját alkalmazásait a felhasználókra, ti. előre telepítette őket a telefonokra. Az más kérdés, hogy felhasználói élmény szempontjából ez inkább feature, mint bug, hiszen sokan nem csak azért vesznek androidos telefont, mert olcsó, hanem azért, mert a Google felhasználói környezetét nagyon nehéz megverni.
Egyébként a Google szintén infrastruktúra, több szinten is.
A legtöbb ember kifejezetten nehezen tudná anélkül élni az életét, hogy a Google keresőjét, térképét, vagy email-szolgáltatását használja. A Youtube ugyan nincs monopolhelyzetben, de majdnem, tehát ott is hasonló a helyzet. És a világon használt mobiltelefonok 80 százalékán Android fut. Ezzel pedig természetesen a Google és a Facebook is élni szeretne.
Itt az ideje eldönteni, mit gondolunk az 2010-es évek digitális rablóbáróiról (egyébként a kifejezés elég régi, Paul Krugman már egy 2002-es cikkben is használta), és ha ezt kitaláltuk, jöhet az is, hogy mit tervezünk velük kezdeni.
