Közélet

Visszafizetteti a támogatást az Emmi a roma önkormányzattal

A szabálytalanságok gyanúja miatt a tárca eláll az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ) a Híd a munka világába projektről kötött szerződéstől.

Több szabálytalansági gyanúbejelentést tettek az ORÖ felzárkózási projektje miatt, amelyek együttesen majdnem az önkormányzatra eső teljes támogatási összeget, több mint 1,6 milliárd forintot érintenek – írta az MTI-nek az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A vizsgálatok alapján megállapítható: a projekt során létrehozott foglalkoztatási szövetkezet nem alkalmas arra, hogy ellássa a támogatási szerződésben meghatározott tevékenységet, ezért az Emmi a folyamatban lévő vizsgálatok és szabálytalansági eljárások lefolytatása mellett eláll a szerződéstől.

Az elállás jogkövetkezményeként a kedvezményezetteknek vissza kell fizetniük a lehívott támogatási összegeket – tették hozzá.

A 2013 végén kötött támogatási szerződés célja az ORÖ által létrehozott foglalkoztatási szövetkezeten keresztül az ország leghátrányosabb területein élő, főként roma származású munkavállalók foglalkoztatásának elősegítése lett volna.

A Híd a munka világába program záró beszámolóját többszöri késedelem után, határidőn túl nyújtották be – olvasható a közleményben. A minisztérium záró helyszíni ellenőrzései következtében a folyamatban lévő vizsgálatsorozat mellett megkezdték további szabálytalanságok kivizsgálását is, az eljárásnak jelenleg több mint 23 gyanúpontja van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik