március 15 (március 15)
Közélet

Kínos meglepetés várja Orbánt március 15-én

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 03. 08. 10:14

A civilek mégis tüntethetnek március 15-i állami ünnepség közelében.
Korábban a témában:

A Terrorelhárítás Központ (TEK) az állami ünnepség miatt lezárja a Nemzeti Múzeum környékét március 15-én, ahová korábban a Demokratikus Magyarországért Civil Társaság demonstrációt jelentett be. Ezt a rendőrség először nem vette tudomásul, de döntését a bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte, most pedig kiderült, mégis lesz ellenzéki tüntetés.

Büki Zoltán civil aktivista a Népszabadságnak azt mondta: megállapodtak a BRFK-val, ők is felállíthatják színpadjukat, csak a múzeumtól kicsit távolabb, a Kálvin tér és a Kecskeméti utca találkozásánál. Így a rendezvényre tartó szimpatizánsaiknak nem kell a lezárt területen áthaladni.

A civilek nem akarnak balhét, de ragaszkodtak hozzá, hogy véleményüket kinyilvánítsák, ezért mentek bele, hogy rendezvényüket az eredetileg tervezetthez képest más helyszínen tartsák meg. Orbán Viktor ünnepi beszédét nem akarják megzavarni, megvárják, amíg a szónok lelép a színről. Ugyanakkor a megállapodás keretei között is tudnak kellemetlen meglepetést okozni.

Büki részleteket nem árult el, csak annyit mondott, hogy egyfajta performanszra kell készülnie mindenkinek. A civilek eseményüket saját rendezőikkel biztosítják, együttműködve az állami ünnepség szervezőivel, a rendőrséggel. Ha kell élő sorfalat húznak a két rendezvény résztvevői közé. Arra a kérdésre, hogy hány szimpatizánsra számítanak, Büki nem tudott biztos választ adni, szerinte néhány ezertől 20-25 ezerig bármennyien lehetnek.

Kommentek

Tízezer ágy kerül át az egészségügyből a szociális ellátórendszerbe
főnök (Array)Ha ez a 8 tulajdonság megvan benned, akkor remek főnök lennél