uber-befektetes (Array)
Közélet

Az Uber beleáll a harcba a kormánnyal

24.hu
24.hu

2016. 02. 18. 12:37

Az Uber folytatni fogja a működését. Nem hagyjuk cserben azt a 17 ezer aláírót, aki a petíciónk aláírásával jelezte, szeretné, hogy az Uber Budapesten működjön, és azt az 1200 sofőrt, aki Ubert használ

Mondta Fekete Zoltán, az Uber ügyvezetője az Index szerint, kiegészítve azzal, hogy az Uber támogatja a sofőreit.

A sofőrök folyamatosan váltják ki az engedélyeket, és jelenleg már nincs olyan sofőr, akinek nincs folyamatban az engedélykérelme.

Fekete azt is elmondta, hog év végéig 2000 sofőrt szeretnének a cégnél.

Nem blokádot szeretnénk, nem gátolni a mozgást, hanem mozgásba hozni a budapestieket, és eddig úgy tűnik, hogy ez sikerült is.

Fekete azt mondta, a legutóbbi reprezentatív felmérés szerint a budapestiek 72 százaléka támogatja az Ubert, a felhasználók 96 százaléka elégedett az Uberrel, miközben 86 százalékuk csak nagyon ritkán, 55 százalékuk pedig egyáltalán nem használ taxit.

Fekete azért tartott sajtótájékoztatót, mert kiderült, hogy már péntektől él az a kormányrendelet, amely szerint akár a helyszínen elvehetik az uberesek rendszámát.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.