Nyíregyháza, 2014. július 7.
Közfoglalkoztatottak verik le a tuskókra nõtt akácsarjakat Érpatak határában 2014. július 7-én. A Nyírségi Erdészeti (Nyírerdõ) Zrt. foglalkoztatásában 815-en dolgoznak szeptemberig a közfoglalkoztatási programban az északkelet-magyarországi állami tulajdonú erdõkben.
MTI Fotó: Balázs Attila
Közélet

Még a tavalyi bérüket kapják a közfoglalkoztatottak

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 02. 02. 06:10

Egyelőre a tavalyi bérüket kapják a közfoglalkoztatottak, mivel nem született döntés az idei emelésről, írta kedden a Magyar Nemzet a Belügyminisztériumtól kapott tájékoztatásra hivatkozva.

A lap azt írta, a korábbi években már decemberben, a minimálbér-emeléssel együtt döntött a kormány a közmunkások béréről, de tavaly év végén ez nem történt meg, így januárban minden közfoglalkoztatott nettó 51 847 forintot kap kézhez.

Megjegyezték, hogy a kormány a tavalyi 270 milliárd után idén 340 milliárd forintot szán közfoglalkoztatásra, ha a béreket nem, vagy minimális mértékben emelik, akkor a plusz forrásból a létszámot növelhetik, amely jelenleg a 2013-as szint hétszerese.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.