Közélet

Óriáshitelt vehet fel Budapest

A főváros 93 milliárd forintnyi hitelkeretről köt megállapodást az EIB-bel – döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Szerdán a testület egyhangúlag fogadta el a hitelkeret-megállapodásról szóló előterjesztést, és jóváhagyta, hogy Budapest 300 millió euró értékű, közlekedési és más városfejlesztési célokra fordítható hitelkeretről kössön szerződést az Európai Beruházási Bankkal (EIB).

2014-ben indultak a tárgyalások

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes előterjesztésében kifejtette: Budapestnek a hitelkeretre a 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban megvalósuló fejlesztésekhez szükséges önerő előteremtésekor lehet szüksége, más fontos, az unió által nem támogatott beruházások finanszírozása mellett. A politikus a javaslatban emlékeztetett arra, hogy Budapest 2014-ben kezdett tárgyalásokat a hitelkeretről.

A főváros teljes közlekedési hitelkerete 350 millió euró, amelyből szerdán 200 millió eurót hagytak jóvá a képviselők, míg az egyéb ágazati beruházásokra vonatkozó hitelkeret összesen 200 millió eurót tesz ki, ebből a mostani döntés 100 millió eurót érint. Utóbbi hitelkeret környezetvédelmi, energiahatékonysági, szennyvíz- és hulladékgazdálkodási, városrehabilitációs, valamint az információs társadalomhoz köthető fejlesztésekre vonatkozik.

Biztonsági tartalékot jelent

Az elfogadott előterjesztésben utaltak arra, hogy a hitelkeret projekttípusokhoz és nem nevesített beruházásokhoz tartozik, a folyósított hitelekről az uniós bank szakemberei minden esetben a konkrét fejlesztést megvizsgálva döntenek majd.

Az EIB a közlekedési hitelkeretet 30 éves, a városfejlesztésit 25 éves futamidővel, mindkét esetben 3 éves türelmi időszakkal, rendelkezésre tartási és szerződéskötési díj felszámítása nélkül biztosítja.

Bagdy Gábor elmondta, hogy a hitelkeret biztonsági tartalékot jelent.

Melyik a jobb hitelcsomag

Horváth Csaba (MSZP) arról beszélt, hogy Tarlós István főpolgármester tartozik egy bocsánatkéréssel, mert évek óta ostorozza a korábbi városvezetést, hogy rossz fejlesztési hitelcsomagot hoztak létre. Szerinte a mostani hitelcsomag lényegében nem különbözik a korábbitól.

Tarlós István erre válaszul azt mondta, hogy Horváth Csaba “fordítva ül a lovon”. Lényeges különbségnek nevezte, hogy korábban a hitelt felvették és a nagy részét a 4-es metróra elköltötte a korábbi városvezetés. Az 1000 milliárdból erre 500 milliárdot tékozoltak el – jelentette ki a főpolgármester, hozzátéve, hogy a mostani városvezetés még nem vette fel a hitelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik