Közélet

Vajna: „Gerkens majd eldönti, lehet-e Timinek műsora”

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2015. 10. 22. 06:32

Újságírószemek kereszttüzében ebédelt a TV2 reménybeli menedzsmentje, közben megszületett a legcsodálatosabb kortárs műalkotás a reménybeli tulajdonosról.

Andy Vajna egyáltalán nem tűnik idegesnek, szerdán már írtunk róla, hogy roppant készségesen nyilatkozott az Indexnek, miután egy menő belvárosi étteremben ebédelt a TV2 egyik lehetséges vezetőségével, de a Bors riportere elől sem szaladt el. A bulvárlap szerint az ebéddel demonstrálni akarták, hogy minden rendben van, mindenki úgy ült, hogy jó fotók készülhessenek – Vajna mellett ott voltak az eladók, Yvonne Dederick és Simon Zsolt, Dirk Gerkens, az RTL Klubot sikerre vivő volt vezérigazgató, aki a TV2 élére kerülhet, és egy másik volt RTL-es, Pap Gitke egykori portfólióigazgató.

A lap szerint az ebéd könnyed, felszabadult hangulatban telt, az asztalon heverő iratokba nem nagyon lapoztak bele. Vajna az ebéd után azt mondta: ő teljesen legálisan vette meg a TV2-t, számára nem bizonytalan a helyzet. „Az elővásárlási jog más vállalatokról szól, így mi megyünk előre és csináljuk a munkánkat” – mondta Vajna, hozzátéve, hogy azért ebédeltek együtt, hogy megbeszéljék az átadás részleteit. Kijelentette: nem érdekli, mit mond Fonyó Károly, de meglepte, hogy előkerült. „Ha a bíróság máshogy dönt, majd kitaláljuk, mi legyen a válaszunk. El tudom képzelni, hogy végül mégsem az enyém lesz a TV2, ez egy furcsa világ” – mondta a kormánybiztos.

Arra a kérdésre, hogy feleségének, Vajna Tímeának lesz-e műsora a csatornán, azt mondta: Dirk Gerkens fogja az állomást vezetni, ő dönthet majd erről is. „Én nem szólok ebbe bele, ha Timi ezt szeretné, akkor megbeszélik” – közölte.

Fohász

Levezetésként kortárs művészetet ajánlunk olvasóinknak, drMáriás, a Tudósokból jól ismert író-festő-zenész épp csütörtök hajnalban tette közszemlére „Andy Vajna a mélyszegénység mielőbbi felszámolásáért fohászkodik Semjén Zsolt műtermében” című alkotását (80 x 100 cm, akril vásznon, 2015).

drMáriás
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. július 18.
Utas a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új elektronikus bérletét használja Budapesten, a Deák téri metrómegállóban 2017. július 18-án. A napokban elindította a BKK az online jegy- és bérletvásárlási felületet, amelyre a vásárlóknak minden nap be kell majd lépniük. Először teljes árú és tanuló, félhavi és havi Budapest-bérletek, 24, 72 órás és hetijegy vásárlására lesz lehetőség.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.