Közélet

Flegmán törvénykezünk, meg is van a böjtje

Három kötelezettségszegési eljárás is zajlik Magyarország ellen, pedig zömük a törvénykezés felgyorsításával elkerülhető lenne. A törvénygyárba ez beleférne lazán.

Három magyar kötelezettségszegési ügyben döntött csütörtökön az Európai Bizottság a korábbi eljárások új szakaszba léptetéséről. Az energiahatékonysági irányelv végrehajtása, az illegális fakitermelés és az elektronikus útdíj terén lát hiányosságokat a testület. Mindhárom területen ún. indoklással ellátott véleményt küldött a bizottság, ami a kötelezettségszegési eljárás második szakasza.

Energiahatékonyság

Az energiahatékonyság terén Magyarország kiegészítő véleményt kapott, mert Brüsszel az irányelv átültetésében lát kifogásolnivalót, viszont ezzel visszavonja korábbi döntését, amivel az ügyben már bíróság elé citálta volna az országot. Az irányelv célja, hogy a tagállamok a 2014-tól 2020-ig tartó időszakban teljesítsék az uniós energiamegtakarítási célokat. A jogszabály átültetésének határideje tavaly júniusban járt le.

Illegális fakitermelés

Az illegális fakitermelés területén Magyarország mellett Görögország is levelet kapott. 2013 óta uniós irányelv tiltja, hogy az unió piacán illegálisan kitermelt fát értékesítsenek. A magyar szabályozás hiányosságai miatt Brüsszel májusban indította el az eljárást, ami most a következő szakaszba lép. A testület szerint Magyarország hozott pozitív intézkedéseket, de még nincs összhangban a magyar jogszabály az uniós irányelvvel. A testület az ellenőrző rendszer szabályozói és intézményi feltételeit hiányolja, és további jogszabályok megalkotását várja az előírások megszegésének szankcionálására.

E-matrica

Az elektronikus útdíjjal az a baj, hogy a magyar rendszer nincs összhangban az európai elektronikus útdíjszolgáltatással. Ez azt tenné lehetővé, hogy az autósok egyetlen szolgáltatóval szerződve egész Európában fizethessék az útdíjat egy, az autóba szerelt berendezéssel. Az uniós szabályok szerint ennek lehetőségét minden olyan országban fel kellene kínálni minden nagyobb jármű üzemeltetőjének, ahol létezik elektronikus útdíj.

“Magyarország elmulasztotta meghozni a szükséges intézkedéseket, hogy az európai elektronikus útdíjszolgáltatás szolgáltatói létrejöhessenek” – írja a bizottság. A kormánynak mindhárom ügyben 60 napja van arra, hogy válaszoljon a bizottság észrevételeire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik