Közélet

A horvátok is kerítésépítésbe kezdhetnek

Kormányközeli források szerint a határzár Szerbia felé akár tizennégy nap alatt elkészülhet.

Amennyiben Horvátország lezárja határát Szerbiával, a bevándorlók nagy valószínűséggel Románia felé veszik az irányt, ahonnét ismét be tudnak majd jutni Magyarország területére, mert erre a határára nem építtetett kerítést a magyar kormány, majd onnan folytatják útjukat Ausztria felé – írta a Jutarnji List című horvát liberális napilap.

Második lehetőségként a lap forrásai azt vázolják fel, hogy a menedékkérők Bosznia-Hercegovinán keresztül mennének Horvátországba, de ennek kisebbbnek tartják a valószínűségét, mert túl nehéz terepet kellene bejárniuk az illegális bevándorlóknak. Az újság forrásai mindazonáltal megjegyezték, ha mégis ez valósulna meg, Horvátország nehézségekkel találná magát szembe, mert ezer kilométeres határa van Boszniával, amelyet nehezen tudna hatékonyan ellenőrizni.

A Vecernji List, a legolvasottabb horvát napilap arról írt, hogy Ranko Ostojic horvát belügyminiszter találkozót kért szerb kollégájától, Nebojsa Stefanovictól.

A lap arra következtet, hogy a horvát belügyminiszter arra fogja kérni Szerbiát, csökkentse a bevándorlóáradatot, és nyisson egy új, keleti útvonalat is, Románia és Bulgária felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik