Közélet

Ujhelyi nevét áldhatják az utazó cirkuszok

Félreértés ne essék, nem az MSZP bohóckodása lett látványosság, hanem a párt EP-képviselőjének vízum-reformcsomagját elfogadta a parlament illetékes bizottsága.

Az Európai Parlament (EP) közlekedési és turisztikai bizottsága támogatta Ujhelyi István javaslatát, hogy vezessenek be könnyítéseket az uniós vízumpolitikában az európai, és így a magyarországi munkahelyek bővítéséért, illetve a gazdaság növekedéséért – közölte szerdán MSZP EP-képviselője.

Ujhelyi szerint minden tagállam számára elemi érdek a vízumszabályok megváltoztatása. A politikus a vízumkódex felülvizsgálatáról és a “körutazói vízum” bevezetéséről szóló joganyaggal kapcsolatban, annak szakpolitikai jelentéstevőjeként, a többszöri beutazásra jogosító vízum érvényességi idejének 5-ről 10 évre növelését javasolta. Ingyenessé és könnyebben hozzáférhetővé tenné az online regisztrációt, rendezné a vízumigénylések digitális tárolását, a többnyelvűség garantálását és a vízumbélyegek kezelésének átláthatóságát is.

Ujhelyi javaslatában határozottan támogatja a “körutazói vízum” bevezetését is. Ez megkönnyítené az utazó társulatok (cirkuszok, művészeti csoportok) mozgását az Európai Unión belül. Az Európai Parlament illetékes bizottsága 2 nem és 2 tartózkodással szemben 40 igennel fogadta el a javaslatcsomagot. A döntést a 10 millió európai munkavállalónak és 2 millió cégnek megélhetést biztosító turisztikai ágazat összes nagyobb érdekvédelmi szervezete üdvözölte.

A magyar EP-képviselő azt mondta, Európában közel minden tizenegyedik munkahelyet a turizmus biztosít. “Az uniós vízumpolitika megreformálásával érdemben növelhetjük Európa és benne Magyarország turisztikai vonzerejét és ezzel turisztikai bevételeit is. A turisztikai szektor volt az egyetlen, amely a gazdasági válság idején is növekedni tudott. Az ágazatban rejlő lehetőségeket ki kell használni!” – mondta az MSZP európai politikusa az MTI szerint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik