Közélet

Parlamenti határozatban szólítottuk fel Európát védekezésre

A kormánypárti képviselők kezdeményezésére határozatban szólította fel az Európai Unió vezetőit: a menekültek életét is féltik, de legfőképp a magyarok munkáját és szociális biztonságát.

A képviselők 112 igen szavazattal, 34 nem ellenében fogadták el az erről szóló előterjesztést, amelyet többek között Rogán Antal, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője terjesztett a parlament elé.

Robbanással fenyeget a helyzet

A Ház az indítvány elfogadásával a kabinetet is felszólította, hogy pénzügyi forrásokkal és jogszabályi feltételekkel tegye lehetővé, hogy Magyarország minden szükséges eszközzel meg tudja védeni a határait.

“Az illegális bevándorlás hullámai egész Európát robbanással fenyegetik” – olvasható az elfogadott határozati javaslat indoklásában, amely szerint a kialakult helyzetért az Európai Uniót terheli a felelősség.

A Fidesz-KDNP politikusai szerint “mára odáig jutottunk, hogy Brüsszel felelőtlen politikája miatt emberek halnak meg”.

A kormánypárti képviselők kezdeményezésére az Országgyűlés kimondta, “felelőtlen minden európai politikus, aki a jobb élet reményével kecsegtetve arra bátorítja a bevándorlókat, hogy mindent hátrahagyva, életük kockáztatásával Európa felé vegyék az irányt”.

Elviselhetetlen áradat

Nem megengedhető, hogy az illegális bevándorlók veszélyeztessék a magyar emberek munkahelyeit és szociális biztonságát – fogalmaznak, majd hozzáteszik, “jogunk van megvédeni kultúránkat, nyelvünket, értékeinket”.

Az előterjesztők indoklásukban arra is kitértek, folytatni akarják a gazdaság fejlesztését “anélkül a teher nélkül, amit a Magyarországra érkező illegális bevándorlók elviselhetetlen áradata jelent”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik