Közélet

Műholdfelvételen látni, hogy vált be a határzár

A kerítés betöltötte hivatását, de nem mindenki örül ennek. A jogvédők szerint Magyarország elrettentő példa lehet a térség országainak.

Figyelmeztetés Horvátországnak és Szlovéniának az a sok műholdkép, amit az Amnesty International jogvédő szervezet szerzett meg és publikálta őket honlapján. Az Amnesty válsághelyzetekkel foglalkozó igazgatója, Tirana Hassan azt mondta,

„A megrázó jelenetek, amelyeket ezen a héten láttunk a Horgos-Röszke határátkelőnél jelzik az árát Magyarország felelőtlen akcióinak. A felvételek segítségével jobban megérthetővé válik a gyorsasága és nagysága a magyar határ lezárásának, amely szörnyű helyzetbe sodorta a megrekedt menekülteket és menedékkérőket.”

Szeptember 13-án és 15-én is készültek felvételek a röszkei határátkelőnél. Látható, hogy a kerítés lezárja a határt, és hogya gyűjtőpontok pár nap alatt nyüzsgő hangyabolyból üres helyekké váltak. Az Amnestí kiemelte, a horvátok is a szerb határ lezárását jelentették be, kizárva ezzel az Európai Unióba tartó menekülteket.

Szerintük ezért is Magyarország a hibás, mert nagy erőket mozgósított a határ védelmére és három éves börtönnel fenyegeti a kerítésen átmászó vagy azt megrongáló embereket. Idézik a Szegedi Járásbíróság elmarasztaló határozatait migránsokkal szemben, és azt írják, Magyarország megszegi nemzetközi kötelezettségeit.

Az Amnesty felszólítja a magyar kormányt, hogy vonja vissza a menekülteket kriminalizáló törvényeket, engedje be és lássa el őket, mert a határvédelemre fordított óriási összegekből erre is tellett volna.

Végül a röszkei zavargásokról is írnak, a rendőrség szerintük aránytalanul lépett fel, kisgyerekes családok is kaptak a könnygázból, sőt őket néha szét is választották. A civil szervezet szerint a háborúk elől menekülő embereket veszélyhordozóként beállítani nem jó dolog, ezért nem tanácsolják, hogy más országok kövessék e példát.

„Ez most nem annak az ideje, hogy az országok elszigeteljék magukat, hanem, hogy együtt keressenek megoldásokat. Azok az európai országok, amelyek lezárják a határaikat nem megoldást találnak a mostani válságra, hanem egy sor problémát teremtenek a menekültek és a nemzetközi kötelezettségeik kárára.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik