Nagyvilág

Horvát rendőrök: nem volt lefegyverzés!

Éjjel menekülteket oszlatott a szlovén rendőrség, a horvátok cáfolták, hogy rendőreiket a magyarok lefegyverezték volna.

Nem igaz, hogy a magyar hatóságok őrizetbe vették és lefegyverezték volna a migránsokat vonaton Magyarbólyba kísérő horvát rendőröket. Jelena Bikic rendőrségi szóvivő a Reutersnek úgy fogalmazott:

Nem volt sem őrizetbe vétel, sem lefegyverzés. A két ország rendőrsége előzőleg megállapodott egymással a kíséretről.

Az este 36 rendőr visszatért Horvátországba – tette hozzá. Kovács Zoltán magyar kormány szóvivő korábban azt mondta, nagyon súlyos határincidens is történt: a migránsok kíséretében értesítés nélkül negyven horvát rendőr is Magyarbólyba érkezett. Az eset határsértés és több bűncselekmény gyanúját is felveti. Megjegyezte, hogy az ügyben vizsgálat indult, a szerelvény vezetőjét őrizetbe vették, a magyar rendőrök a horvát kollégáikkal szemben is intézkedtek.

Könnygáz Szlovéniában

Szlovén rohamrendőrök útját állták annak a néhány száz migránsnak, akik a Szutla határfolyó egyik hídján akartak bejutni az országba. A feszült helyzet mintegy egy órán át tartott.

A tömeg – amelyben gyerekek is voltak – át akarta törni a rendőrkordont, ekkor vetették be a könnygázt.

Még az incidens előtt ülést tartott a szlovén nemzetbiztonsági tanács, és úgy határozott, hogy megerősítik a Horvátországgal közös határ biztonságát, valamint elsősorban logisztikai feladatokra mozgósítják a hadsereg egy részét – jelentette a szlovén állami tévé. A tanács ülése után Miro Cerar kormányfő azt mondta, ha a menekültáradat túl nagynak bizonyul, az érintett országokkal együtt megvizsgálják annak lehetőségét, hogy létrehozzanak egy szabad folyosót, amelyen keresztül átengedik a migránsokat Szlovénián.

Dobova, 2015. szeptember 18. Illegális bevándorlók egy szlovén rendõrség által megállított és átvizsgált vonaton, a horvát határ közelében fekvõ, szlovéniai Dobova vasútállomásán 2015. szeptember 17-én. (MTI/AP/Christian Bruna)
Bevándorlók Szlovéniában (MTI)

A szlovén hatóságok arra számítanak, hogy szombaton mintegy ezer migráns érkezik Horvátországból. Visszatoloncolják azokat, akiket illegális bevándorlónak minősítenek. A pénteken belépni akarók többsége menedéket kért, őket zömmel a sátrakból álló brezicei menekülttáborba, kisebb részben a postojnai menedékes központba vitték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik